Hirdetés

Exkluzív! Azurák Csaba esküvőjén a gyermekei voltak a koszorúslányok!

2010. július 8., csütörtök 05:15

A fiatal pár két kislányukkal együtt vonult be az elegáns étterem feldíszített kerthelyiségébe, családjuk és az anyakönyvvezető előtt örök hűséget fogadtak egymásnak.

Hirdetés

Eljegyzés, esküvő, baba - általában ez a sorrend, de nem Azurák Csabáéknál. A műsorvezető és a párja ugyanis már hét éve együtt élnek, két kislányuk is született, de csak most házasodtak össze. Az esküvő pontosan úgy zajlott, ahogyan Csaba és Gréti megálmodta: kerülve a felhajtást, csak a legszűkebb család lehetett tanúja a bensőséges pillanatoknak. Csabától évek óta mindenki azt kérdezte, hogy mikor nősül már meg. A Storynak esztendőkkel ezelőtt így fogalmazott: "A papír csupán formalitás, számomra Gréti az igazi nő, vele képzelem el az életemet! - majd hozzátette: - A lányaink lesznek a koszorúslányok!"

Mindent egybevetve, Csaba és Gréti most látták elérkezettnek az időt, hogy összeházasodjanak.
"Mivel nálunk minden a gyerekek körül forog, magától értetődő volt, hogy Hanna és Zsófi is jelen lesz az esküvőn - mondja. - Semmit sem akartunk rájuk kényszeríteni, ezért megkérdeztük, lennének-e a koszorúslányaink. Azonnal rávágták: igen, sőt már hetekkel az esküvő előtt kiválasztották a ruhájukat."

A legfrissebb Storyból az is kiderül, miért nem akartak Csabáék kettesben nászútra menni, és hogy miért csomagolta el Gréti a menyasszonyi ruhát.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Újabb arculcsapás Claudiának?
Müller Attila elárulta titkát

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (7)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

radica947 (2010. júl. 8., 17:40)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
petobne, látszik, hogy nem nőből vagy, micsoda hülye megfogalmazás az, hogy "megérdemelte", hogy elvegyék feleségül. Aranyosak így együtt, sok boldogságot kívánok.

Értékeld a hozzászólást!

petobne (2010. júl. 8., 16:19)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Azért érdekes, hogy akiről csúnyákat írnak a lapok, azok mind azt mondják,hogy kitaláció. Azurákról miért nem keringenek ilyen hírek ? Szerintem azért, mert nem ad rá okot, tök szimpatikus és korrekt figura. Gratulálok neki, a csajszi megérdemelte, hogy elvette feleségül.

Értékeld a hozzászólást!

monkababy (2010. júl. 8., 14:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Tök helyesek, gratula nekik!!! De valóban Csaba hajával lehetne mit kezdeni!!! :)

Értékeld a hozzászólást!

frásznéni (2010. júl. 8., 09:44)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nagyon helyesek.

Értékeld a hozzászólást!

Böbike (2010. júl. 8., 09:43)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szép pár,aranyosak gyerekek,sok boldogságot nekik! Csak Azurák hajával csináljanak már valamit a stylistok,mert szörnyű!

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2010. júl. 8., 09:27)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nagyon drágák! ))) Éljenek boldogan! )

Értékeld a hozzászólást!

gisvo (2010. júl. 8., 09:03)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szép pár, normális, nem celeb élettel, gratulálok Nekik! Sok boldogságot!

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
10:50 EZO.TV
12:15 A dadus
12:00 Híradó
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok: