Hirdetés

Balesetes sztárok

2010. november 9., kedd 11:45

A hírek szerint Zámbó Árpi bordáját törte a TV2 Ezek megőrültek című műsorának forgatásán. Ám nem az énekes az egyetlen, akit baleset ért a már említett produkció felvételén.

Hirdetés

Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, Sági Szilárd szintén bordatörést szenvedett a közelmúltban, ám ezt nem a forgatáson sikerült összehoznia. Ám ennek kapcsán a StoryOnline-nak elmondta, az Ezek megörültek felvétele alatt is beszerzett kisebb zúzódásokat, horzsolásokat.

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Szabó Zsófi ennél rosszabbul járt. A már említett műsor forgatásán egy ütközés során kilazult az egyik foga. A színésznő akkor a StoryOnline-nak elmondta, ezt a balesetet is, csak úgy mint a korábbiakat figyelmeztető jelnek értékeli.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Bár Zsófi nyilvánvalóan nem arra gondolt a figyelmeztetés kapcsán, mint mi, vagyis, hogy a TV2 számára is figyelmeztetésül kellene szolgálni a már felsorolt baleseteknek, de úgy gondoljuk, mindenképpen elgondolkodtató, ami a műsorral kapcsolatban zajlik. Mi nem kételkedünk abban, hogy a csatorna mindent megtesz a sztárok biztonsága érdekében, de úgy látszik, ez sem elég. Kíváncsian várjuk, minek kell történnie ahhoz, hogy esetleg a szerkesztők is belássák, talán más formában kellene folytatni az egyébként népszerű produkciót.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

 


Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

swallow (2010. nov. 10., 08:47)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Gnomok!

Értékeld a hozzászólást!

Brumine1 (2010. nov. 10., 07:38)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ezeknek is rohadt büdös a munka a zámbó is dolgozhatna már egy kicsit, ha tudja mi az. Ez a műsor egyébként is hányinger, bár ezt a múltkor már leírtam.

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
10:50 EZO.TV
12:15 A dadus
12:00 Híradó
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok: