Hirdetés

Botrány a Fábry Showban?

2008. november 26., szerda 13:30

A Fábry show előző adásaiban akadtak olyan pillanatok, amelyek némelyekben bizony felháborodást keltettek.

Hirdetés

A múlt heti adás záróakkordja nem úgy sült el, mint azt a készítők tervezték. A meghívott zenekarról ugyanis a nézők közül az adás után többen is tudni vélték, hogy állítólag szélsőséges rendezvényeken is fellépnek. Kovács Kristóf producer kérdésünkre elmondta, ők nem tudtak az együttes megnyilvánulásairól. Csupán szakmai szempontok alapján válogatják össze a meghívottakat. Ha valaki nemcsak politikai nézetei vagy szerepvállalása miatt ismert, akkor nyugodtan szerepelhet a showban. Persze csak akkor, ha nem próbálja meg a műsort is szócsőnek használni ? btette hozzá a producer. Ha hasonló történne az RTL Klubbal együtt elhatárolódnának a személytől.

Nem ez volt az egyetlen esett mostanában, amely a Fábry műsorával kapcsolatban meghökkenést keltett. Egy korábbi adásban a mellrákszűrés fontosságára akarták felhívni a figyelmet, ám ennek módja nem feltétlenül váltott ki általános ovációt. A vizsgálatot egy félmeztelen hölgyön demonstrálta a meghívott orvos. Többek szerint ez inkább pucérkodásnak tűnt, nem pedig felvilágosításnak. Kovács Kristóf szerint nem lett volna a Showderbe való az egész bemutató, ha nem csempésznek bele humort.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv

Botrány a Fábry Showban?

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Valleypond (2008. nov. 26., 23:40)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Én nem csodálkozom...

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
11:50 9 hónap
12:05 Múlt-kor
Hirdetés

 
  • A Bankár
  • Frei Tamás
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 2 974 Ft
  • Eredeti ár: 3 499 Ft
  • 15% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft