2012. február 4., szombat 19:00
Fenyő Iván nem a Legjobb színésznek járó díj átvételekor kiáltott fel így, hanem csillagát nevezte el Győzelemnek. A színész egy fajta jelnek veszi, hogy rá szavaztak a legtöbben, és úgy gondolja: már ez is azt mutatja, jó lesz az éve!
Fenyő Iván nagyon boldog lett, és szinte meghatódott, amikor meghallotta, hogy idén őt választotta meg a közönség a legjobb színésznek. "Az olvasó és a néző a legfontosabb közeg. Nagyon örülök neki, hogy van egy ilyen esemény, aminek a hátterében a tömeg áll, és persze a legolvasottabb lap. Nagyon boldoggá tett, hogy szeretnek, és elismernek az emberek" - mondja Fenyő Iván, aki évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy nem használja a hírességét önző dolgokra, inkább a fény szeretete felé fordul. Ez persze semmi elvakult dolgot nem jelent, mindössze annyit, hogy a színész elkezdett buddhizmussal, és egyéb keleti filozófiákkal foglalkozni, és csillagának neve is innen ered. "Az egyik mesterem, egy nepáli, buddhista láma úgy köszön, hogy Győzelem! Amikor megkérdeztük tőle, hogy ez mit jelent, elmagyarázta, hogy azt, amikor az érző lények iránti együttérzés, szeretet, segítségnyujtas, a fény, a tisztaság győzedelmeskedik a sötetség, a tudatlanság felett."
Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)
