2010. február 24., szerda 15:45
Házaspárok vetélkednek ezen a héten a TV2 Hal a tortán című műsorában. Ezúttal Gombos Edina és Alberto, Nacsa Olivér és Zsuzska, Torgyán József és felesége, Marika, valamint a Ganxsta házaspár küzdenek meg egymással. No meg a fakanállal.
Amíg a másik három házaspár tagjai között nagy az összhang, Ganxstáékon messziről látszik, hogy valami nincs rendben közöttük. A rapper próbálja poénokkal feldobni a hangulatot, ám viccein pont csak felesége nem nevet. Sőt, ahol teheti, beleköt Zolee-ba. Már akkor összevitáznak, amikor Edináék elmesélik, hogy két nyelven nevelik kislányukat, Mirit. Móni elmondja, hogy ő már régóta győzködi a spanyolul és angolul kiválóan beszélő férjét, hogy tanítgassa valamelyik nyelven gyermeküket, de sajnos nem tudja rábeszélni Zolee-t. A vacsora alatt is folyton megjegyzéseket tesz a férjére, és ha ez nem lenne elég, amikor Zolee beszél, folyton pofákat vág.
Ám akkor sem jobb a helyzet, amikor kettesben maradnak a kamerák előtt. Edináék vacsoráját egymás szavába vágva kommentálják, meg sem hallgatják a másikat. Még az is megesett, hogy egy ilyen alkalommal Zolee - akit nem zavart a stáb jelenléte - durván ráförmedt Moncira.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
