"Kezdő színésznő koromban elsősorban apám miatt irányult felém a sajtó érdeklődése, illetve azért, mert rögtön gyermeket szültem a főiskola elvégzése után. Naiv, fiatal, vidéki lány lévén készségesen válaszoltam az újságírók kérdéseire. Javarészt azt is írták le, amit mondtam, ez a rendszer akkoriban tisztességesen működött. Első válásom után megnőtt az érdeklődés a magánéletemmel kapcsolatban, de miután nem volt titkolni valóm és nem feltételeztem senkiről semmi rosszat, továbbra is nyíltan és őszintén nyilatkoztam. Természetesen a szerepeimről is beszéltem, miután színésznőként el voltam kényeztetve anyaszínházam által, ahol évente legalább két főszerepet játszottam, nem beszélve a más színházaknál kapott munkákról. Akkoriban nem éreztem, hogy hibát követek el, ha a magánéletemről is beszélek, egyrészt mert semmi olyan vállalhatatlan dolog nem történt velem, ami mással már ne esett volna meg a világtörténelemben, másrészt úgy gondoltam, az én példámból mások magukra ismerhetnek, netán tanulnak belőle, ahogy az én számomra is tanulságos lehet, más ember hogyan viselkedik, hogyan érez egy bizonyos élethelyzetben. Nem láttam át, nem tudtam, mibe sétálok bele és azt még csak nem is sejtettem, hogy a bulvár néhány év leforgása alatt valamiféle sötét, tisztességtelen "iparággá" növi ki magát, amely azokon az embereken gázol át, akikből él. Jóhiszeműségem ellenére, egyre több csalódás ért, egyre kevésbé tudtam kiszámítani, hogy az őszintének tűnő, bár olykor behízelgő mosolyú újságírók közül kiben bízhatok, és ki szúr majd hátba. Mire ráeszméltem, hogy egyszerűen nem vagyok más a számukra, mint egy jól eladható árucikk, már késő volt, akkor már nem tudtam irányítani a dolgot. Akaratomon kívül megkreálták a "gonosz fekete démont", aki átgázol a férfiakon és megeszi őket reggelire. E közben én gyereket neveltem, dolgoztam, éltem az életem és igen, néha meggondolatlan voltam, hibáztam, ahogy akárki más. Évek óta nem beszélek szívesen, csak akkor, ha elegem lesz az életemet érintő idióta találgatásokból. Azt viszont ennyi idő után sem értem, hogy a bulvárnak, mint műfajnak miért érdekesebb a hazugság, mint az igazság. Engem egy embertársam őszinte története sokkal inkább megérint és magával ragad, mint az ócska pletykák, amelyekből soha nem derül ki semmi, viszont alapot szolgáltatnak arra, hogy az embert igazságtalanul megbélyegezzék. Valaha az újságíróké ugyanolyan elit szakma volt, mint a művészeké. Tehetséget, intelligenciát, műveltséget feltételezett arról, aki ezt a hivatást választotta. Mára ez a szakma ugyanúgy felhígult, mint a színészeké. Sok helyen sem végzettség, sem rátermettség nem kell hozzá, néhol elég a gátlástalanság és az erkölcsi érzék hiánya. Egyetlen olyan bulvár újság van, ahol az elmúlt 10 évben velem kapcsolatban az igazságot írták és a más által ballépésként aposztrofált történéseket is megértéssel tálalták. Nem véletlenül írok erre az oldalra..."

GREGOR BERNADETT PSZICHOBLOGJA: a második részért kattints ide!