Hirdetés

Halott sztárok titkai

2010. március 1., hétfő 07:30

Nehezen érti az ember, miért nem lehet hagyni egy embert békében nyugodni. Az utóbbi időben szinte már divattá vált, hogy egy-egy sztár halála után firtatni kezdik a múltját és azt kitálalják a bulvársajtóban.

Hirdetés

Mindez éppen Zámbó Jimmy kapcsán vetődött fel, akinek magánéletét és halálát az utóbbi napokban ismét boncolgatni kezdte a média - no meg a hozzátartozók. A legmegalázóbb dolgokat állítják róla, sőt az is felvetődött, hogy felnyitják a kriptáját.

Albert Györgyi halála előtt is kapott hideget-meleget. Nála első sorban az alkoholproblémáját boncolgatták, de az is szóba került a temetése után, hogy milyen viszonyban volt a családjával és valójában kire akarta hagyni vagyonát. Györgyi titkait tragédiája után könyvben is megírta exszerelme. Az, hogy ez mennyire etikus, szintén megítélés kérdése.

Antal Imre halála után szintén beindult a cirkusz. Bár szinte mindenki tudta, hogy gyakorlatilag nyomorban élt az ismert tévés, mégis botrány alakult ki a hagyatéka körül. Boncolgatták, miben halhatott meg valójában, kivel és miért élt együtt utolsó éveiben.

 


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Claudia rövidnadrágban is csinos
Eperjes Károly beteg

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (5)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

monkababy (2010. márc. 2., 09:08)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
hááát, a szomszédcsaj a hajdúnál nem arról regélt, hogy edit milyen jó feleség volt... oka van a nagy titkosításnak is a halál körül.

Értékeld a hozzászólást!

zsuzsimeran (2010. márc. 1., 22:36)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Hagyjátok már békén Őket!Nem gondolok arra,hogy a hátramardokknak ,nekik miket kell átélniük?Edit sokat tűrt,de szerette a férjét,olyannak fogadta el amilyen volt.Jimmy imádta őt és a családját.

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2010. márc. 1., 19:05)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ebben az a leggusztustalanabb, hogy ahalott szároknak mindig, mindenki a barátja, mindig, mindenki könyvet ír róla, mindig, mindenki jobban ismerte őket, mint, ők magukat!!! Ez alól nem kivétel a család sem! A fogatlan Zámbóék! Pfujjj!!

Értékeld a hozzászólást!

Chagita (2010. márc. 1., 12:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
nem azért.... de ..... ebben a dologban a sajtónak nagyban benne van a keze.... adtak szegény elhunytak kenyeret sok firkásznak.....

Értékeld a hozzászólást!

monkababy (2010. márc. 1., 10:40)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
hogy ez mekkora képmutatás! Azzal indul a cikk, hogy halottak dolgait nem illik boncolgatni, de a cikk végig ezt teszi... szánalmas. Celebjeinkkel semmi nem történik, hogy szegény Albert Györgyiről pl. megint meg kell írni a fene nagy igazságot, hogy alkoholista volt??? Gusztustalan.

Értékeld a hozzászólást!

Sztárlexikon
Cikkek róla
Tévéműsor
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft