Hirdetés

Betegségéről és gyógyulási esélyeiről beszél Lang Györgyi!

2009. november 16., hétfő 05:30

Ma este debütál Jakupcsek Gabriella a storytv-n. A tévésnek Jakupcsek című műsorával nagy álma vált valóra, hiszen a csatornánál olyan témákat boncolgathat, ami igazán foglalkoztatja. Gabi az első adásban a meghívottakkal az őssejtterápiáról beszélget: természetesen pro és kontra. A műsorvezető egyik vendége Lang Györgyi, aki a StoryOnline-nak is elmondta, miként vélekedik az említett gyógyítási módszerről.

Hirdetés

Bár sokáig nem beszélt róla, ma már nem titkolja, Györgyi sclerosis multiplexben szenved. Az énekesnő - ha szóba kerül a betegsége - nem siránkozik, nem sajnáltatja magát, de természetesen mindent esélyt megad a gyógyulásnak. Györgyi hónapokkal ezelőtt a BEST magazinban  elmondta, 23 éve tudja, hogy beteg, és hozzátette, lehetséges, hogy az őssejtterápiával is megpróbálkozik majd.

 

"Azért, hívtak meg a műsorba, hogy beszéljek arról, szerintem az én betegségemen tud-e javítani az őssejtterápia - mondta Györgyi. - De mivel én nem vagyok szakember, ezt nem tudom megmondani. Egyrészt hiszek benne, és azt gondolom, az embernek - ha teheti - minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy meggyógyulhasson. Másrészt még soha, senkit nem láttam, aki ettől rendbejött volna, maximum kisebb-nagyobb javulásról hallottam. Például a műsor felvételén ott volt egy beteg kisfiú anyukája, aki elmesélte, hogy gyermeke állapota a terápiát követően sokkal jobb lett. De ellenpéldaként megszólalt egy fiú, aki nyakcsigolyatörést szenvedett, és egyáltalán nem változott az állapota a kezelések mellett sem" - folytatta.

"A műsorban részt vett egy sejtkutató, aki szerint mindenképpen érdemes megpróbálkozni vele" - meséli Györgyi, aki szerint van egy kis bökkenő: a pénz.

 

Az énekesnő úgy gondolja annak ellenére, hogy az őssejtterápia még kísérleti fázisban van, rettentően drága, így csak kevés beteg számára elérhető.
"Az eljárás 2-10 millió forint lehet, és szívszorító, ha valaki eladja mindenét, megpróbálja, és mégsem sikerül. Én beleőrülnék - vélekedik Györgyi. - A kutatók szerint ezt a terápiás módszer még gyerekcipőben jár 10-20-30 év is kell, amire komoly eredmények lehetnek. Szerintem addig nem szabadna ennyi pénzt elkérni érte."

 

Ma este, 21:00-kor Jakupcsek a storytv-n!

 


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Elgázolták az RTL Klub sztárját
Benkő újabb nővel kerül intim kapcsolatba

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

kiscicuskamicuska (2009. nov. 16., 07:56)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Nagyon sajnálom Györgyit, mindig is rajongója voltam és leszek is. De sajnos a legtöbb betegség a túlsúllyal kezdődik, és ha már ilyen régóta tudja, hogy beteg, talán egy tisztítókúra és utána eg diétás életforma sokat segített volna rajta. De szerintem még most sem késő elkezdeni... Minden esetre jobbulást kívánok neki!

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
17:20 Eva Luna
Hirdetés

 
  • A Bankár
  • Frei Tamás
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 2 974 Ft
  • Eredeti ár: 3 499 Ft
  • 15% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft