
Értékeld a hozzászólást!
2010. április 1., csütörtök 09:00
Meglehetősen érdekes fotó került a StoryOnline birtokába Janza Katáról. A színésznőt egy premier utáni partin kapták lencsevégre és bizony kicsit sok rajta a smink.
Nemrég debütált az Operett színházban a Rebecca című musical, melyben többek között Janza Kata is színpadra lépett. A jól sikerült előadást követően a művészek ünnepelni kezdtek. Itt fotózták le Katát is, aki ki tudja milyen okból, a partin is nagyon erős sminket viselt, ami nem volt éppen előnyös számára. Az arca szinte maszkszerűvé változott a túl sok festéktől.

Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a színésznőnek az előadás után nem volt ideje leszedni a színpadi sminket, ami egyébként mindig jóval karakteresebb, mint a hétköznapi festék. A StoryOnline által megkérdezett sminkes egyébként elmondta, mivel Janza Katának egyébként is markáns vonásai vannak, mindenképpen kerülnie kellene a túl sok festéket. Ez persze csak egy tanács, amit lehet megfogadni, de persze elutasítani is.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
