Hirdetés

Jerzy szerelmes

2011. augusztus 16., kedd 11:45

Egy délután elég volt ahhoz, hogy Jerzy - saját bevallása szerint - elveszítse a fejét, és megtalálja Szandrában a másik felét. A villa hősszerelmes macsója most legalábbis úgy érzi, hogy végre az igazival él együtt - tudtuk meg az RTL Klub Fókusz című műsorából.

Hirdetés

A villa szépfiúja úgy érzi, megtalálta az igazit, így az első találkozás után összeköltözött szerelmével, Szandrával. Ez már önmagában is különös, az azonban még inkább az, hogy tulajdonképpen párcsere történt. Szandra ugyanis Müller Attila kedvese volt egy ideig, amíg Jerzy villabeli partnere, Gigi állítólag a műsorvezetővel kavart.

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)

Jerzy és Alexandra ettől függetlenül idillien érzik magukat, de ők is tudják, hogy lesznek nehezebb pillanatok. Tartanak attól, hogy támadások érhetik őket, hiszen mindketten szerepeltek már erotikus filmekben. Kijelentetették, bármekkora is a szerelem, a távoli jövőről még nem gondolkoznak, egyszerűen élvezik egymás társaságát.


Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (6)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

szimone35 (2011. aug. 16., 23:17)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 3
a csajszinak kiélt a pofája nem hiába naponta 70-80 pasi ment rajta végig esetleg lo és egyébb erzsike néni meg rákattant undorito féreg mindkettö

Értékeld a hozzászólást!

Candide (2011. aug. 16., 16:57)
Hozzászólás értékelése: 7 Értékelés átlaga: 5
Szegény srác! Nem túl igényes!Már a villában kialakult "szerelmi" élete erről tanúskodott,hagyta ,hogy a Ráczok saját érdekükben behálózzák,a húg szerelmet hazudva neki "gazdagok" lettek a nézők egy letölthető csengőhangként gigi nyögésével és talán majd idővel Jerzy "csattogása" is közkincs lesz! Most meg ez a nagy lapaj,hústorony nő!

Értékeld a hozzászólást!

remembrance (2011. aug. 16., 16:38)
Hozzászólás értékelése: 4 Értékelés átlaga: 5
Jerzy még fiatalként csak teszi a dolgát. A szerelem gyanúja csak egy ekkora ízlésficam miatt merülhet fel. Többször olvashattuk róla, hogy az idősebb nőket kedveli, de csak Gigiről mondta, hogy élete párja, meg ilyen jó nője még életében nem volt (úgy tűnik nem is lesz). No, de ez a többször átszabott sztriptíztáncosnő és leharcolt pornószinésznő, ez mindennek a legalja, hogy az ő szavait használjam, itt tényleg nem aktuális a jövőről gondolkodni.

Értékeld a hozzászólást!

vmerci (2011. aug. 16., 15:13)
Hozzászólás értékelése: 8 Értékelés átlaga: 4.5
Ugyanmä...ök sem gondolhatjäk komolyan:-) Eppen hanyadszor szerelmesek es vajon meg hänyszor lesznek ezutän? Komolytalan.

Értékeld a hozzászólást!

ekiss (2011. aug. 16., 14:12)
Hozzászólás értékelése: 9 Értékelés átlaga: 3.89
a Szepfiu??? Ugy szepfiu az Erzsi ahogy az Alekosz gorog csodor vagy az Oli a vagany....

Értékeld a hozzászólást!

sunyimanó (2011. aug. 16., 12:35)
Hozzászólás értékelése: 9 Értékelés átlaga: 3.78
megint????

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
23:30 Reflektor
23:05 Az este
23:05 Az este
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft