
Értékeld a hozzászólást!
2010. február 23., kedd 18:00
Meglepő fordulatot vehet Zámbó Jimmy tragikus halálának ügye. Bár az aktákat már rég lezárták, most egy neve elhallgatását kérő nyomozó vallomásával újabb momentumra derült fény.
A Blikk megtudta, hogy annakidején felsőbb utasításra vették el a a Jimmy-ügyet az ország akkor legeredményesebben dolgozó zsarucsapatától. Így a nyomozás a BRFK-hoz került vissza, amely egy idő után véletlen balesetnek nyilvánította az ügyet, és lezárta a nyomozást.

Az egykori nyomozóiroda munkatársa azonban most kitálalt, és elmondta, hogy több, névtelenül küldött információ is eljutott a hatóságokhoz, még az énekes halála után évekkel is - ám új vizsgálat mindeddig mégsem következett be. Most azonban előfordulhat, hogy újra előveszik az ügyet. Az eset állítólagos szemtanúja, Hulé Éva megbízást adott dr. Magyar Györgynek, hogy keressen indokot a nyomozás újrakezdéséhez.
"Ha valamilyen új tény, új bizonyíték, új körülmény merül fel, illetve ha az iratokban van esetleges ellentmondás, lehet gyanús halálesetként ismét nyomozást indítani szakértők bevonásával. Ha a szemtanú most más vallomást tesz, mint amit korábban, a nyomozás újraindításához alapot adó új ténynek minősül" - nyilatkozta a napilapnak Magyar.
Lehetséges, hogy most, közel egy évtized után kiderül az igazság? Vajon fény derülhet arra, kinek állt érdekében annak idején lezáratni az ügyet? Egy bizonyos, Jimmy tagikus halálának körülményei még tartogatnak meglepetéseket.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
