2010. március 12., péntek 14:30
Mint már megírtuk, Judy Nero úgy érzi, hogy a TV2 Mokkájának műsorvezetői átverték és megalázták őt. A pornószínésznő azt fontolgatta, hogy jogi útra tereli az ügyet, de mára lecsillapodtak a kedélyek, és vélhetően sikerül békés megoldást találni a problémára.
A StoryOnline megkereste Judyt, aki elmondta, hogy még mindig fájnak neki a történtek, amelyekről blogjában részletesen beszámol. A jelenleg a müncheni erotikakiállításon tartózkodó pornóoscar-tulajdonos arra kért minket, hogy a sajnálatos esetről ezúttal menedzserét, Farkas Hajnalkát kérdezzük.
A menedzser elmesélte, hogy az ominózus reggeli adás után Judy sírva hívta fel.
"Nagyon ki volt borulva, aggódtam érte, féltem, hogy ismét pánikrohama lesz. Telefonon beszéltem a TV2 illetékeseivel, akik eleinte jó gegnek tartották a beszélgetést, és úgy vélték a Mokkának és Judy blogjának is egyaránt jó reklámot csináltak. Először arra gondoltunk, pert indítunk, de a jogi képviselőnk inkább arra biztatott minket, hogy próbáljuk békés úton elsimítani a viszályt. A műsor főszerkesztője után Koltay Tamással, a TV2 szóvivőjével is sikerült beszélnem, és úgy tűnik megtaláltuk a közös hangot" - emlékezett vissza Hajnalka.

Megkérdeztük Koltayt is a Judy Nero-ügyről, aki a StoryOnline-nak elmondta, hogy a műsorkészítők, valamint Liptai és Kárász, szerkesztői és műsorvezetői szabadságukkal éltek, amikor olyan témára kérdeztek rá, ami nem volt egyeztetve. A szóvivő elmondta, azóta sikerült tisztázni a félreértést Judyval, bármikor szívesen látják őt a Mokkában.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!




