Judy és Zola egy húron pendülnek

2010. március 13., szombat 15:00

Zola, a VIVA műsorvezetője régóta foglalkozik zenével: saját csapata, a Retro School Band egyre népszerűbb országszerte. A jóképű VJ azonban mindig új kihívásokat keres magának, ezért 2010-től a Groovehouse együttessel is színpadra áll.

Hirdetés

A zenekar és a műsorvezető az élő Interaktív adások alatt találkoztak, és egy ilyen alkalommal kérte fel Judy Zolát egy közös fellépésre. Pár nap múlva már együtt próbáltak, majd egy budapesti koncert következett. Bár eredetileg csak akusztikus gitárkísérettel szállt volna be a VIVA sztárja a zenélésbe, végül Judyval egy közös dalt is előadtak.

"A 2008-as Comet gálán láttam és hallottam először a Groovehouse-t élő koncertzenekarral fellépni. Akkor még nem gondoltam volna, hogy az ott előadott Tűz és víz című dalban egyszer majd én is részt veszek..."- kezdi a történetet Zola. "Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, a közös zenélésnek. Kicsit tartottam, hogy miként fog reagálni a közönség, de az első pillanattól kezdve pozitív volt a fogadtatás, ami számomra roppant jól esett!" folytatta a műsorvezető. "Köztudott, hogy a Groovehouse együttesnek óriási rajongótábora van, ráadásul minden korosztály szereti a zenéjüket. A tiniktől kezdve az őszülő üzletemberig bárkit megtalálni, így egy ilyen színes közönségnek megfelelni nagyobb kihívás" - mondta Zola.
Judy és Zsolti már korábban is tervezte, hogy bővítik a koncertfelállást egy akusztikus gitárossal, így most úgy tűnik megtalálta zsák a foltját, és Zolával máris tervezik a folytatást! A tavaszi és nyári időszak alatt rengeteg fellépése lesz az együttesnek, ahol sokszor a VIVA műsorvezetője is fellép majd.  



Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

holdsugár (2010. márc. 14., 09:16)
Zola egy édi pasi! Kedves, jóindulatú, jó zenész, és nem utolsósorban jóképű fickó...
Storyonline válogatás
Gorenje VCK 1300 EA
Ár: 8 800 Ft -
10 925 Ft
Bosch PCL755DBY
Ár: 83 990 Ft
Siemens SE55E536EU
Ár: 143 900 Ft -
159 133 Ft
Electrolux EFP 6440 X
Ár: 29 500 Ft -
33 936 Ft
Tévéműsor
02:15 4400
Sztárlexikon
Hirdetés
Könyváruház - Polc.hu
További könyvajánlatok:
Hirdetés