
Értékeld a hozzászólást!
2009. január 14., szerda 11:00
Kern András rendhagyó jelenetet adott elő a legutóbbi Hetei Hetesben, amelyben elhunyt színművészeket idézett meg. Egyesek szerint a produkció kegyeletsértő volt, a Heti Hetes főszerkesztője azonban ezt nem tartja annak.
Mint ismeretes az elmúlt hetekben valaki visszaélt Alföldi Róbert nevével. A csaló művészeket hívott fel, akikkel tárgyalási időpontokat egyeztetett, sőt volt, akinek Kossuth-díjat ígért. Erre a hírre reagálva írta meg jelenetét Kern András. Ebben többek között Darvas Iván és Sinkovits Imre hangján is megszólalt.
Olvasóinknál Kern egy-egy mondata azonban kiverte a biztosítékot. Például amikor Darvas Iván hangján a színész azt mondta:?sajnálatos elhalálozásom sem engedi, hogy nálatok játsszam?, vagy amikor Sinkovitsként kifejtette:?olyan régen elhunytam, hogy nem ismerem meg az ön hangját?.
Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztője a StoryOnline érdeklődésére elmondta: nem érzi kegyeletsértőnek Kern András jelenetét. Szerinte sokkal inkább a színész legszebb és legmegrendítőbb írása volt ez a mostani. Úgy véli, ez a jelenet kultúrtörténeti jelentőségű. A főszerkesztő azt mondja, rendszeresen kapnak kritizáló leveleket a műsorra reagálva, de ebben az esetben egy ilyen sem érkezett még hozzájuk. Éppen ezért ez is megerősítés számukra, hogy nem volt probléma Kern András írásával.
Ha nem láttad az említett jelenetet, itt most megnézheted.
Fotó: Heti Hetes
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
