2007. március 28., szerda 08:30
Lelepleztük Dobó Katát. A színésznő a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy nem akar férfimagazinokban vetkőzni, egyik olvasónk azonban rábukkant Kata több, amerikai férfimagazinban megjelent erotikus töltetű fotójára.
Pikáns képeket jutatott el szerkesztőségünk címére egyik sasszemű olvasónk. A levélhez mellékelt internetes címen ugyanis több szexi és erotikus kép található Dobó Katáról, a Hollywoodban is szerencsét próbált szexi színésznőnkről. A fotók előbukkanásával kialakult helyzet azért különös, mert Kata a közelmúltban Albert Györgyi, a "Nő helye" című műsorában kerek-perec kijelentett, hogy soha, semmi pénzért sem vetkőzne férfimagazinoknak. Hogy készülhettek akkor ilyen fotók a mostanában konszolidált nő imázsát keltő sztárról? Utánajártunk a Katáról készült fotók rejtélyének.
Fehérneműben kezdte
A Sztárok a jégen szuperprodukcióban is feltűnt színésznő először 2002-ben, az amerikai férfiak egyik kedvenc magazinjában, a Stuff-ban vált meg a ruháitól. Bár akkor még csak fehérneműre vetkőzött, a képek így is könnyedén elállították a tengeren túli férfiak lélegzetét. Különös, hogy Katát annak ellenére is a férfiakról faggatták a képekhez kapcsolódó cikkben, hogy köztudottan akkor még Andrew G. Vajna kedvese volt. "Még mindig jobban bejönnek a magyar pasik. Valószínűleg a nyelv miatt, hiszen sokkal egyszerűbbnek érzem a magyart. Az angolom nincs olyan jó, hogy magasabb szinten ki tudjam magam fejezni. Ráadásul a magyarok előre kinyitják az autó ajtaját. Ez itt nem történik meg" - fejezte ki az amerikai férfiak többségéről alkotott véleményét Kata.
Pucéran már Seagálról is vallott
A második fotózás a szintén Amerikában megjelent Maxim magazin felkérésére történt, 2003-ban. Hazánk lánya ott már sokkal merészebb volt, hiszen egy autós hotel díszletei között teljesen meztelenre vetkőzött. Testét csak egy kis lepedő takarja, amely alól kikandikál a popsija. A sorozat Kata első amerikai főszerepe, a Steven Seagal oldalán forgatott az Out for a Kill mozi kapcsán készült. A mellékelt interjúban a fiatal színésznő ráadásul egy titkot is elárult: a világsztárral csak egy kupica vodka felhajtását követően tudott eljátszani egy érzelmes jelentet. "Valóban elkészültek ezek a képek, viszont azokat még modellként vállaltam el. Azt a korszakot lezártam, ma már csak színésznőként szeretnék érvényesülni" - nyilatkozta a StoryOnline-nak Kata. - "Úgy gondolom, hogy a színésznőknek nem a férfimagazinos szerepléseikkel kell érvényesülniük."
Itthon is kellene
Ráadásul a nagy meztelenkedő összegzésből ne felejtsük ki Kata első komolyabb színészi szerepét, a Miniszter félrelép című magyar filmben nyújtott alakítását. A mozi egyik jelenetében a vörös démon egy szál bugyiban, mellei elé tett kézzel kászálódik elő a "miniszter" szobájából. Valljuk be, az ominózus jelenet is rendesen hozzájárult a film akkori sikeréhez. Vajon, ha Kata annyira odavan a magyar pasikért, miért nem örvendezteti meg egy gusztusos fotósorozattal a hazai férfiakat? Biztos lenne rá kereslet!
Lakatos Levente