Csak kihasználják a magyar sztárt?

2010. július 30., péntek 05:15

Már nem csak a gyerektartásért, hanem becsületének helyreállításáért is harcol Andrea, aki nemrég kiteregette, hogy gyermeke született Kovács Lázártól. Olvasóink szerint a fiatal nő csakis a pénzért és az ismertségért robbantotta ki az egész botrányt.

Hirdetés

Ezt persze nem tudhatjuk, de az tény, hogy egyre gyakrabban kerülnek elő olyan civilek, akik azzal vállnak ismertté, hogy magyar hírességekről botrányos dolgokat állítanak.

A Daróczi-ügy kapcsán is történt ilyen eset. A csak Nóraként ismert nő például azzal került címlapokra, hogy magát az elhunyt ex-kormányszóvivő szeretőjének vallotta.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Szintén szerelme halála után robbant be a köztudatba Albert Györgyi exe is. Dániel ráadásul ki is használta a helyzetét, hiszen amellett, hogy mindenhol nyilatkozgatott Györgyiről, még könyvet is írt róla.

De emlékezzünk csak vissza Józsefre, aki Antal Imre barátjaként vonult be a köztudatba. Az idős férfi szintén azután került címlapokra, miután kiderült, hogy a tévéslegenda súlyos beteg, illetve miután elhunyt. Végül egy kis örökséghez is sikerült hozzájutnia.

Érdekes módon Anettka elhunyt férjének volt felesége is egyik napról a másikra vált ismerté, miután Rezső elhunyt. Az asszony mindenhol nyilatkozgatott, persze mint mondta, csak a kislánya érdekében. Ugyanakkor attól sem riadt vissza, hogy Anettkát szapulja.

A Benkő Dániel által megismer Edit is azt hitte, neki bejött az élet, miután a feleségkereső műsorban szerepelt. Miután már szinte biztosra vette, hogy tényleg befutott, hatalmasat bukott, ugyanis az RTL Klub kijelentette, mégsem kell nekik a szőke asszony. Egyesek szerint Editnek az lett a veszte, hogy megpróbált pénzt kérni a nyilatkozataiért. Persze, hogy ez igaz-e, nem tudjuk.

Kiszel Tünde szerelme, Hunor is eltűnt, miután szakított a hírességgel. Pedig előtte ő is szívesen pózolt a címlapokon, sőt úgy tudjuk, ő is szép álmokat szövögetett.

A felsorolt esetek csak cseppet jelentenek a bulvár nagy tengerében, hiszen bizonyára ezután is lesznek olyanok, akik megszimatolva a hírnévvel járó dicsőséget, megpróbálnak majd felkapaszkodni egy-egy celeb hátán.



Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
 
Hozzászólások (13)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Brumine1 (2010. aug. 1., 15:34)
Biztosan bennem van a hiba, de ha csak a Benkő lenne egy férfi a világon,akkor inkább a vak lóval, mint vele.
Hópárduc (2010. aug. 1., 07:35)
Az teljesen egyértelmű,hogy a csaj pénzt akarna a Lázártól,leginkább annyit,hogy a Lázár tartsa el teljes mértékben!A munka az biztos rettentő büdös neki!És ilyen is mint Edit asszony?Vicc!Az összes feleségjelölt a Benkő pénzébe,vagyonába reménykedett!Az ilyen nőktől idejében meg kell szabadulni!
Betty-Boo (2010. júl. 31., 23:17)
New Wave sok mindenben egyetértek! Egyszeűen hányadék ez a celeb duma!!! Rühellem mikor ezt mondják.Mindenhol ott vannak :főznek,műsort(próbálnak)vezetni,stb. Egyszer véletlenül fetűntek valahol mert valahol nyertek vagy valami ilyesmi és onnantól sztárok,celebek nem értitek?
swallow (2010. júl. 31., 09:37)
Én meg csak úgy lesek, mint a lukinyúl, hogy ebből a"lazarénusból" hogyan lett sztár? Ha, valaki, ő aztán kapaszkodott felfele az idióta főcsöcskés műsorában, ahol semmi mást nem tudott tenni, csak idétlenül vihogni. Erre rádugtál, waze, viseld a következményeket!!
pirkoff (2010. júl. 30., 21:10)
Aki házassága alatt más nővel létesít kapcsolatot és még ráadásul gyereket is csinál az viselje a következményeket. A tartásdíj pedig minden jövedelmének bizonyos százaléka a tartásdíjat képezi. Amúgy Kovács csak egy szakács az, hogy hívják szerepelni azért is pénzt kap és abból is jár a gyereknek. Fölösleges neki hőbörögni. Nevetséges a harmincezer!
ciki10 (2010. júl. 30., 18:06)
Én maradok a saját hátamnál. :))) egyébként sem szeretem a másét, főleg nem egy celebét. Akinek van egy csepp, józan " paraszti '" esze, az kikéri magának, hogy celebnek titulálják. Többre tartom azokat az embereket, akik az eszükkel, vagy a tehetségükkel tünnek ki. Nem hívnám őket celebnek, de sztárnak sem. Ezek a Földönjáró, Eszes, Tehetséges emberek. Ők a FET. (levédettem)
bucimanci (2010. júl. 30., 12:59)
Felkapaszkodni? Ugyan hová?! Éppen ideillő mondások a madarat tolláról, embert barátjáról és a zsák meg az ő foltja, melyek mindig megtalálják egymást.
NewWave (2010. júl. 30., 12:25)
Nem kellene szentté avatni egy olyan alakot, aki titkos bérelt lakást tart fenn, ahova viheti a csajait, mert évek óta megcsalja a feleségét!... Lázár hónapok óta semmit nem fizetett a házasságon kívül született gyereknek, pedig annak is kell enni, neki is kell folyamatosan ruha, laknia is kellene valahol... Jogos, hogy ez kiverte a biztosítékot a lánynál!... Micsoda egy ember az, aki havonta 100ezer Ft-ot simán kifizet a titkos bérelt lakásra, de a vérszerinti gyerekének csak 30ezret hajlandó adni???... Micsoda egy ember az, aki hazugságokkal megpróbálja lejáratni a gyereke anyját (behazudta, hogy Andreának van egy másik 2 hónapja született gyereke is)???... Megérdemli, ha ezért a lány beperli!!!... /// Az a baj, hogy a Retekklub (=Kanális!) ontja magából az ilyen mocsok, semmirekellő celebek százait!... Gáspár család, Liluka, Stohl, Delhusa, Benkő, Molnár Anikó, Majka, Zimány Linda, Kovács Lázár és a többi... Ezt a Kanálist kellene megszüntetni vagy a vezetőségét leváltani, mert az erkölcsi érzékük a béka ülepe alatt van!...
Hanett27 (2010. júl. 30., 11:31)
Royal mindent leirtál,amit én is gondolok. Alja celebek alja országa.
floral123 (2010. júl. 30., 11:04)
Az utolsó kis részhez szólnék..Kiszellel kapcsolatban.. Ez egy egyszerű médiafogás volt. Tüncike jól el volt mert kísérgette egy helyes fiatalember. ezen kívűl nem sok mindent csináltak együtt.. Pár helyen megjelentek..ennyi.. A fiatalember semmi hasznot nem húzott az egészből.. sőt.. (moderálva) Közeli jó ismerősöm a fiatalember, ezért is háborított fel ez a kis "megjegyzés". A "művésznő" pedig nem sztár.. egy egyszerű ingyenélő..
ancsili64 (2010. júl. 30., 10:10)
ha lesz időm, majd sajnálni fogam Kovács Lázárt a szem...t szakácsot, ő mint áldozat? szánalmas nem áldozat!
Royal (2010. júl. 30., 09:44)
Nagyon komikusnak tartom ezt az egesz mu hajcihot ami Magyarorszagon ma megy az itteni un. celebek kel kapcsolatban. Talan senki elott sem titok,hogy akik itt celebek, kulfoldon labdaba sem rughatnanak Meg takarito szerepben sem, mert vmi tehetseg es munka kedv ahoz is kell. Gondolok itt Tuncikere, Molnar Anikora stb. Kulonbseget kellene tenni ismert emberek es valodi sztarok kozott. Csak azert mert valaki sokat szerepel a mediaban meg nem sztar. Nagyon leertekelodtek itt a statuszok, mindenkibol lehet cimlap lany es media sztar, ha eleg kozonseges es ordinare. Csak bugyikat kell lobogtasson cimlapon, egyik pasitol a masikig kell fusson es folyamatosan nyilatkozgatni a semmirol. Szomoru, hogy ide sullyedtek. Akik valodi sztarok itt, pontosan ezek miatt nem nyilatkoznak mar mert nem akarjak megosztani a cimlapot Anikokkak, Norakka, Ica mamakkal es Andreakkal stb. Bulvar orszag, annak is a legalja.
frásznéni (2010. júl. 30., 08:37)
Kiszel Tünde és Lázár is más hátán kapaszkodtak fel és Anettka is hiszen semmi olyat nem teljesítettek amit az utca emberének nagy %a ne tudott volna úgyhogy azért a felkapaszkodást más hátán ne vegyék zokon,Aki híresnek érzi magát az ügyeljen a dolgaira és az egészségére ne viselkedjen felelőtlen tini módjára és ha mégis akkor ne a jó ügyvédjei által mentse a fenekét hanem álljon oda és teljesítsen emberként legalább utólag.Kovács Lázár is ha foglalkozna a házasságon kívül született gyermekével is mint a többivel akkor én is szídnám a lányt,hogy pénzéhes..így sajnos nem tudom mert a szememben nem ember aki a gyermekéről lemond aki nem foglalkozik vele,nem látogatja!
Storyonline válogatás
Bosch KID 24V10
Ár: 147 990 Ft
Tefal FR 4013 Versalio 1000
Ár: 19 799 Ft -
20 799 Ft
Electrolux ERB 40233W
Ár: 102 900 Ft -
112 750 Ft
Tévéműsor
02:15 4400
Cikkek róla
Cikkek még
Hirdetés
Könyváruház - Polc.hu
További könyvajánlatok:
Hirdetés