Hirdetés
  Így dagaszt Pokorny Lia
  VV6: Kitették a Villából Simont

Kirabolták a Showder Klub humoristáját

2014. január 31., péntek 19:00

A rendőrségen töltötte a szerda délutánt Orosz György humorista.

Hirdetés

"Egy fellépésen voltam a Ráday utcában, néhány sarokkal messzebb találtam csak parkolót. Máskor is megálltam már ott, eddig nem történt baj. Az előadás után a Rádiókabaré felvételére siettem, mikor kinyitottam a kocsit éreztem, hogy nehezen nyílik az ajtó, de nem volt idő foglalkozni vele. A Stefánia Palota előtt nyitottam a csomagtartót, oda tettem a táskámat és egy kis személyes ajándékot, amit a Rádiókabaré leköszönő főszerkesztőjének készítettem. Nem volt benne semmi, de arra gondoltam, talán az előző színházban maradt minden" - mondta Orosz György.

Néhány perc múlva Gyuri már ismét színpadon állt és a műsor közben állt össze a kép, hogy kirabolták. Ebből persze a közönség semmit nem vett észre.

"A műsorom végén felhívtam a rendőrséget, nem sok jóval kecsegtettek, így én sem idegesítettem tovább magam. Mindig is olyan természetem volt, hogy ha már megtörtént a baj és úgy tűnt, nem lehet visszafordítani, akkor beletörődtem a helyzetbe, nem idegesítettem magam tovább" - mesélte a Showder Klub humoristája.

Úgy tűnik, felesleges is lett volna egy álmatlan éjszaka, hiszen másnap a rendőrségen érte a telefonhívás a humoristát, miszerint egy rajongója -a hulladékkezelő társaság alkalmazottja-, megtalálta az ellopott táskát annak teljes tartalmával egy Baross utcai szelektív kukában.

Olvastad? Csak egy évig lehetett édesapjával a Showder Klub sztárja


Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)

fotó: Comedy Central
fotó: Comedy Central


Story Női Extra
Tévéműsor
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft