Hirdetés

Hernádi Juditot nem cserélik Anettre

2011. március 18., péntek 11:15

Miután Hernádi Judit helyén nemrég Kormos Anett jelent meg a Heti Hetesben, felröppent a hírt, miszerint a színésznőt esetleg lecserélnék a fiatal humoristára. Ez azonban nem igaz - mondta a StoryOnline-nak Ónodi György, a műsor főszerkesztője.

Hirdetés

Azt is elmondta, hogy Anettre nem számítanak állandó szereplőként a Heti Hetesben, de vendégként még feltűnhet, mint ahogyan például egy másik női sztár, Szily Nóra is. A főszerkesztő Kormos Anett védelmében elmondta, nem könnyű egy fiatal lánynak beilleszkednie egy 12 éve futó, jól működő műsor állandó szereplői közzé. Ráadásul a közönség nehezen fogad el új arcokat, mint ahogyan ez korábban is bebizonyosodott.

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)

Ónodi György azt is kijelentette, Anettben látja annak a lehetőségét, hogy esetleg a jövőben már nem lesz megilletődve. Az pedig, hogy a többiek piszkálják, a műsor velejárója, amit egyesek könnyebben, mások nehezebben viselnek.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Szerelmet vallottak egymásnak a villalakók: Gigi Alekosznak bókolt
Alekosz beégette magát

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (6)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Qkorika (2011. márc. 19., 11:56)
Hozzászólás értékelése: 4 Értékelés átlaga: 4
Sztorika! A hir nem röppent föl, Ti akartátok röppenteni. Nem jött be, van ilyen. Ez az Anett vagy ki egy humortalan senki, az oda nem való csipkés göncében csak a szemeit meregeti. Vajon kinek a f....t tisztelhetjük benne?

Értékeld a hozzászólást!

mszilvia77 (2011. márc. 18., 21:50)
Hozzászólás értékelése: 3 Értékelés átlaga: 1
Ezt a műsort még nézi vki???

Értékeld a hozzászólást!

sermar (2011. márc. 18., 18:53)
Hozzászólás értékelése: 3 Értékelés átlaga: 5
Még szerencse, hogy nem gondolkodnak ilyesmiben. Hogyan lehetne Hernádi Judit helyett ez a viszonylag szótlan hölgyemény? A beilleszkedés a csapatba biztos, hogy nem könnyű, azonban, ha Hernádi művésznőnek dolga van, nem gond, ha feltűnik, szimpatikus, kedves arcú egyén, de állandó cserében gondolkodni "öngyilkos merénylet" lenne. A Heti Hetesben jól bevált mondhatni majdnem alapító tagok maradjanak, ameddig csak a műsort közvetítik. /Nekem H. Steve az egyetlen "fekete bárány", az Ő szereplése számomra erőltetett./ Egy biztos, hogy "Tyereskova" nevű borzadályhoz képest "fenomén" Kormos Anett.

Értékeld a hozzászólást!

thebest53@freemail.hu (2011. márc. 18., 17:48)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 5
A pletykák mindíg hamar szárnyra kapnak...!!! Hajlamosak az emberek, (főleg a magyarok)..., a bolhából elefántot csinálni!!! Ugyanezt művelték Bajor Imrével, amikor szorult helyzetben volt és helyettesítették...!!! Aki rendszeresen nézi, (vagy alszik) alatta, az tudja, hogy színészekről lévén szó, bizony más elfoglaltságuk is van...!!! SZÍNHÁZBAN SZÓRAKOZTATNI, (szerepelni) A KÖZÖNSÉGET!!! Ilyenkor szokták Őket helyettesíteni!!! Komolyan HERNÁDI JUCUS nélkül savanyú lenne a szőlő...!!! Amilyen magas, olyan okos!!! Helyettesíteni lehet, de utólérni NEM.... ÜDVÖZLÖM INNEN is Szolnokról, ahol már játszott!!!!

Értékeld a hozzászólást!

PrincessLena (2011. márc. 18., 14:39)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 5
Anett nyomi egy kicsit a showder-ben is.Nem való oda.MIkor láttam egy felet sem mosolyogtam

Értékeld a hozzászólást!

Labanc Károly (2011. márc. 18., 11:28)
Hozzászólás értékelése: 7 Értékelés átlaga: 5
Nagy hiba lenne!!!

Értékeld a hozzászólást!

Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft