Hirdetés

Rubin Kristóf: "Ebben a szakmában nem lehet hibázni"

2010. május 29., szombat 17:30

Számos sikeres tévéműsor kötődik a nevéhez, számtalan szakmai díjat kapott, mégis Ördög Nóra ex-férjeként ismerik az olvasók. És hiába kéri, hogy erről ne beszélgessünk, de amikor az internetes keresőben a nevét beírva még a tizedik találati oldalon is kizárólag a házassági válságáról találok cikkeket, akkor elengedhetetlen, hogy ne hozzam szóba életének ezt a részét. Pedig a Balázs Show, a SZÉF, a Kész átverés, a Celeb vagyok, a Benkő feleséget keres mind-mind az ő kreatív produceri munkáját fémjelzik.

Hirdetés

- Nem nagyon adtál még ilyen nagyobb lélegzetvételű interjút, ugye?

- Nem. Neked viszont jó volt az ajánlód. Csak ennek köszönheted, hogy most itt vagy (mondja nevetve a szakmában fanyar humoráról ismert tévés).

- Miért voltál ennyire visszahúzódó eddig?

- Nézd, sosem a szerepléssel volt problémám, csupán azt nem akartam, hogy a bulvárvilágba úgy kerüljek be, mint Ördög Nóra férje. Megvan a saját elképzelésem önmagamról, a fejlődésemről, és úgy gondoltam, hogy ez nem tenne jót, ha celebférjként jelennék meg, sőt visszatetszést keltene a kollégák vagy a barátok között. Nagyon szűk közösség a miénk, ahol mindenki ismer mindenkit. Ha a szakmáról kérdeztek, akkor mindig készséggel nyilatkoztam. Persze a bulvár számára az soha nem volt olyan izgalmas, mint a magánélet. Értem és megértem ezt is, ez az ő dolguk, én csak egyszerűen nem akartam részt venni benne.

- Hiteltelenné váltál volna a kollégáid előtt, ha különböző címlapokon pózoltál volna Nórival?

- Ha más csinálta volna, biztos, hogy cikiztem volna ezért. Odatettem volna egy pár gonosz, aljas megjegyzést annak az embernek, még ha csak viccesen is. És ezek után álljak oda én? Sokáig ezért is ódzkodtam ettől az egésztől. Aztán eljött a pillanat, amikor eldöntöttük, hogy összeházasodunk, és akkor belementem kisebb kompromisszumokba ezzel kapcsolatban. Ha tudtam volna előre, hogy ez lesz a legnagyobb hiba, amit ebben a tekintetben elkövetek, akkor egyetlen újság fotósa sem lett volna ott az esküvőmön. És egyetlen kamera sem. Mert attól fogva, hogy négy hónappal az esküvőt követően szétmentünk, rám borult az egész bili, elkezdett használni a bulvár. Sajnos akkoriban nagyon kevesen írták le az igazságot, mert azt fontos tudni, hogy egyáltalán nem azt történt, amit a lapok terjesztettek. És pontosan ezért volt rohadtul idegesítő minden dolog, amit megírtak rólam. Nem akarom a múltat boncolgatni, de egy biztos: nekem tiszta a lelkiismeretem. Tény, hogy nagyon zavart, hogy olyan dologért kellett folyton mentegetőznöm, ami meg sem történt. 4 hónapon keresztül folyton a bulvárban szerepelni, úgy hogy nem akarod, és nem tettél érte, nagyon idegesítő dolog.



"Riporter is voltam a Forró nyomon című műsorban"


- Mióta vagy az RTL Klubnál  ilyen magas beosztásban?

- Három éve. Egyébként 2001-ben kerültem a televízióhoz, akkor indult a Mónika Show. Szerkesztő voltam a kezdő csapatban. Aztán felelősszerkesztő lettem Herman Péter, vagyis Pierre alatt. Ő most a főnököm, és már szerepelt ebben az interjúsorozatban. Aztán, amikor elindult a Balász Show, én lettem a főszerkesztője. Ahogy Balázs idekerült az RTL-hez, attól fogva minden egyes produkcióban együtt dolgoztunk. Emlékszem, amikor kezdődött a Balázs Show, épp őrült talkshow-láz volt Magyarországon, mert a nagyobb csatornákon összesen 5 darab beszélgetőműsor futott egyszerre. Az RTL-es Mónika Show mellett a TV2-n volt Jakupcsek, talán még Claudia is, sőt az M1-en is ment a Nagy vita, Nagy Györggyel és a lányával. Ebbe a szegmensbe kellett új színt hozni, a Balázs Show pedig fiatalosabb, vagányabb, szókimondóbb volt a maga őrültebb beszélgetéseivel. Nagyon szerették a nézők is, az első 3 évadban ez egy baromi nagy tévés siker volt. Balázsnak ott indult el igazán a karrierje.

- És a tiéd is.

- Igen, hiszen ott már főszerkesztő voltam. Egyébként 21 évesen kezdtem tévézni a Napkeltében. A JATE kommunikációs szakára jártam, s az első év után elmentem dolgozni Gyárfáshoz. Kezdő szerkesztő voltam, egy évet lehúztam, utána kerültem el Pesty Lászlóhoz.

-  Gyárfás, Lakat T. vagy Pesty emlékeznének rád?

- Gyárfásék biztosan nem. Rég volt már. Pesty viszont igen. Neki volt akkor egy műsorgyártó cége, s amikor elindultak a kereskedelmi csatornák, több helyre bedolgozott. Ment a Fekete doboz meg a Forró nyomon. Utóbbit másfél évig csináltam. Riporter voltam, a világ háta mögé jártunk forgatni, az utolsó kis faluba is elmentünk. Nehéz feladat volt...

- Műsorvezetőként is emlékszem Rád. Tíz évvel ezelőtt saját műsorod volt egy kísérleti csatornán, ahol én is megfordultam.

- Fél évig tartott az a korszak a BOCS! tévénél, de sokkal inkább a kamera túloldala vonzott mindig. Riporterkedtem később a Viasat3-on is, majd jött az RTL Klub.

- A kamera előtti feladat már nem vonz?

-
Nézd, ha jönne egy izgalmas feladatra való felkérés, talán elgondolkodnék ismét. A legjobb példa erre Vadon Jani. Vele évek óta ismerjük egymást. A Kész átverésben kezdtük el a közös munkát, ahol ő forgatókönyvíróként én pedig főszerkesztőként dolgoztam. Nagyon jól kiegészítettük egymást, szerettünk együtt dolgozni. Amikor jött a Széf, ott is folytatódott a munka, Jani már kérdésszerkesztő lett, én pedig főszerkesztettem a műsort. Egy napon aztán az RTL Klub eldöntötte, hogy megcsinálja minden idők legköltségesebb televíziós produkcióját. Azt tudták, hogy Balázsra építenek, de abba a produkcióba kellett neki egy társ is. És akkor dobtam be az ötletet, hogy legyen a Vadon Jani. Tudtam, hogy baromi jó a srác, ketten pedig még inkább üt a páros, de Jani sem mondta korábban soha, hogy képernyőzni szeretne. Átmentünk a Tropicariumba egy kis kézi kamerával, csináltam róluk egy próbafelvételt, amit megmutattunk a vezetőségnek, és el is dőlt, hogy ők lesznek a Celeb vagyok... műsorvezetői. Jani így debütált a csatorna eddigi legdrágább produkciójában, élő egyenes adásban, rögtön a mély vízben.

- Ha már a debütálásnál tartunk, te is mindig valami újjal rukkolsz elő, hiszen a produkcióidra még csak véletlenül sem lehet rájuk aggatni a tucatműsor jelzőt.

- Nagyon jó, hogy az RTL-nél - persze normális keretek között - mindenki abban dolgozhat, amiben igazán jó. Én például mindig arra törekedtem a munkámban, hogy olyan műsorokat csináljak, ami előtte még nem volt, nagy szerencsém van, hogy a csatornánál ezt meg is tehetem. Szeretem a humort, az extrémitást, a valós realityt, a jó karaktereket, az olyan szofisztikált műsorokat, ami mégsem rétegműsor, hanem a tömegeknek is szól. Szerintem cégen belül is ilyen az én megítélésem, ugyanis én nem a nagy csillogós showműsorokat, hanem a progresszívebb, abszurdabb produkciókat csinálom. Például A Celeb vagyok ments ki innen, is egy abszolút új műfaj volt. Balázzsal és a Janival hárman találtuk ki a műsorvezetést, napról-napra együtt írtuk meg a szövegeket. Minden nap volt másfél óránk hogy megírjuk az aznapi szöveget. Az is egy teljesen progresszív műsorvezetés volt, hiszen ki volt találva ugyan a szöveg, de félig mégis el stand up-olták. Rengeteg humor, nagyon kemény kritika és szívatás volt benne. Ugyanakkor figyeltünk rá, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Ugyanez a helyzet a Kész átveréssel is, ahol szintén a határokat betartva, ám kétségtelenül feszegetve úgy tudunk szórakoztatni, hogy az ne legyen bántó.

- Kapod a feladatokat, vagy választhatsz?

-
Ilyen tekintetben az RTL kifejezetten liberális szakmai műhely, mert mindenkinek megvan a profilja.

- Balázzsal barátok vagytok?

-
Részemről mindenképp. Azt gondolom, ha őt kérdeznéd, ő is ugyanezt válaszolná.

- Összejártok?

-
Mióta rádiózik, és megszületett a gyereke, nem annyit, mint régen. De kedvelem őt, és szeretek vele együtt dolgozni. Úgy gondolom, kifejezetten sikeres páros a miénk.

- Olvastad a könyvét?

- Sajnos igen (nevet). Félreértés ne essék, nem baj az, hogy ezzel a spirituális világgal foglalkozik, és el akar mélyülni ebben. Ebben például nem hasonlítunk. Ugyanakkor a kapcsolatunk van annyira közvetlen, hogy ezzel simán cukkolhatom...

 

 

"Benkő akár a saját székletét is megenné élő adásban"

- A többi képernyősöddel is ilyen közvetlen a kapcsolat? Sok barátod van közülük?

- Sok műsorvezetővel jó kapcsolatot ápolok. Ha együtt dolgozunk, sokszor a pszichológusukként és az apukájukként kell viselkedni. És legfőképp segíteni kell nekik, hogy az adott szerepben meg tudják találni magukat.

-  Mint például Benkő Dánielt?

-
Benkőnek nem magát kellett megtalálni. Olyan ő, mint Salvador Dali, saját maga és az élete egy nagy, perverz, művészi performasz. Számára nincs etikai, erkölcsi határ gyakorlatilag a saját székletét is megenné élő adásban (nevet). Ő tényleg ilyen. Minden extrém dolgot megcsinál, csak, hogy felhívja magára a figyelmet, és kiüsse másnál a biztosítékot. Mindemellett rendkívül öntörvényű ember, és a forgatások alatt nagyon keményen kellett fogni, hogy elkészüljön a tv-műsor. A köztünk lévő korkülönbség dacára, néha úgy kellett leteremtenem, mintha az apukája, vagy éppenséggel a gardedámja lennék.

- Ki találta ki ezt a műsort?

- Ez a műsor az én ötletem volt. Benkővel rég óta vannak közös "projektjeink". Annak idején még a Balázs Show-ban kezdődött a "munkakapcsolatunk". Még talán kedveljük is egymást (mosolyog). Bírom benne, hogy a legvadabb ötleteket is magáénak érzi, és gond nélkül meg is csinálja azokat. Például a vetkőzést. Anno a meztelen lantozás is a Balázs Showban kezdődött. Nem hittem el, hogy tényleg megcsinálja, addig, amíg egy szál gitárban végül tényleg bejött a stúdióba. A Celeb vagyokba, és a Vacsoracsatába is kértem, hogy tegyük be, hiszen láttam, hogy lehet rá építeni, egy megosztó, provokatív indulatokat gerjesztő karakter. Végül a legmerészebb ötlet az volt, hogy építsünk rá egy olyan műsort, amiben csajozik... Benkő Dánielre..., aki a legantimacsóbb hímnemű egyed Magyarországon. Ez lett a Benkő feleséget keres című műsor. A nézők számára olyan szürreális volt az ötlet, hogy biztosak voltunk benne, hogy az első részt megnézik. És mégis a sorozat sikere mégsem az volt, amit az emberek vártak: a Benkő-féle öncélú trash- hanem egy abszurd, érzelmekkel teli, és mégis tragikomikus reality. A feladatunk az volt, hogy minél fogyaszthatóbbá, humorosabbá tegyük a szituációkat, és kihozzunk minél többet a feleségjelöltekből. Abban a műsorban nem csak Dániel volt a főszereplő, hanem azok a nők, akik komolyan gondolták, hogy nekik kell ez a pasas, és képesek lennének érte meghalni.

- Lesz az Edit férjet keres?

- Erről egyelőre nem beszélhetek. De szinte biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb lesz valamilyen párkereső műsor a csatornán, ez azonban nem az én döntésem. Számomra a Benkő-műsor sikere ugyanazt igazolta vissza, mint a Celeb újfajta műsorvezetése, vagy a Kész átverés merészsége, azt hogy érdemes merésznek, formabontónak lenni még egy vezető országos kereskedelmi csatornán is, mert a nézőket érdekli egy újszerű látásmód. Benkőnél az számított forradalmian újnak, hogy civileket vegyítettünk egy ismert botrányhőssel, és ebből az olvasztótégelyből egy új hangulatú, és tartalmú műsor született meg. Úgy gondolom, megérett a hazai közönség erre az új, "kifacsartabb" műsortípusra, ahol a szereplők és az alkotók a határokat feszegetik. Benkő lehetett volna egy iszonyatos nagy bukás is, ha nem kapjuk el a hangulatilag és tartalmilag. De volt annyira progresszív és újszerű, hogy a nézők kíváncsiak voltak mind a 8 epizódra. Sőt a záró epizódot több mint 2 millióan nézték meg. A legérdekesebb hozadéka az internetes fórumokon volt, nem is tudom melyik műsorral foglakott ennyit az internetes társadalom....

"Nagyon felhígult a szakma"


-  Mi a konkrét feladatod az RTL Klubban?

-
 Egy kreatív középvezető vagyok. Az a feladatom, hogy új műsorokat indítsak be, illetve a már meglévő műsorokat, amelyek hozzám tartoznak, irányítsam. Produkciós vezető vagyok. Évadonként kapok műsorokat, amelyekkel foglalkozom. Vannak egyszeri produkciók, és olyanok is, amelyeket pályára kell állítani. Ilyen volt a Széf is: egy újszerű párosban játszott, drámai hangulatú kvízműsor volt, amit indítani és pályára állítani kellett. A Benkő vagy a Celeb pedig úgynevezett programműsorok, amelyek nem addig futnak, amíg sikeresek, hanem konkrét adásszámig.

- Milyen főnök vagy? ?

- Aki nem ismer, nyilván azt gondolja, egy beképzelt pöcs vagyok (nevet). A Balázs Show főszerkesztőjeként 30 ember tartozott alám, és azt nem tudtam teljesen megoldani úgy, ahogy szerettem volna. Próbáltam jó főnök lenni, azzal az elképzeléssel, hogy egy jó főnöknél nem azért dolgoznak jól az emberek, mert félnek tőle, hanem azért, mert annyira bírják, hogy szeretnének neki megfelelni. Ezen a területen szerintem az egyetlen lehetséges út ahhoz, hogy jó főnök legyél, mert kreativitás nem létezik terrorban. Balázsnál, ennyi embernél, ez nem mindig működött. Kisebb alkotói közösségekben viszont igen. A magam részéről kifejezetten szeretek azokkal az emberekkel együtt dolgozni, akik hosszú évek óta körülvesznek.

- Nagyon zárt kör a tiétek, vagy be lehet azért kerülni új munkatársaknak is?

-
Be lehet kerülni, nyitottak vagyunk. Ugyanakkor 35 évesen azt gondolom, hogy talán a miénk az utolsó nagy tévés generáció... Abból a korosztályból, akikkel együtt kezdtem 9 évvel ezelőtt, már mindenki feljebb lépett. És nem jön utánunk senki. Annyit változott a világ, és vele együtt a televíziózás is, hogy az utóbbi években az igazán tehetséges fiatalok számára már nem vonzó a tévés karrier. Nehéz jó minőségű, elszánt pályakezdő fiatalokat találni. Én az elmúlt 5 évben csak egypár igazán tehetséges embert tudtam találni a velem dolgozó kezdők közül A szakma nagyon felhígult, és ez óriási probléma. Amit kezelni kellene, el kellene érnünk azt, hogy a tévézés legyen annyira érdekes, izgalmas hogy a fiatalok bele merjenek vágni. Ráadásul nem egyszerű a történet, mert egy pályakezdőnek minimum 5 évet kell dolgoznia azért, hogy olyan tévés szakemberré váljon, akivel már lehet építeni. Ugyanis ennyi idő alatt jutsz el arra a szinte, hogy lásd az összefüggéseket, és meglegyen a megfelelő szakmai tapasztalatod. Nagyon sok fiatallal találkoztam az elmúlt években, de azt vettem észre, hogy nem voltak tisztában a saját sorsukkal. Anyu és apu nem ezt mondta az életről, hogy kemény, a tévézés pedig egy rohadt kemény szakma. És sokaknak túl nehéz is. Ha nem szenvedsz meg érte, nem is fogod tisztelni. Sajnos nagyon sok pályakezdőből hiányzik a szakmai alázat. Azt hiszik, bejönnek, és azonnal körbeveszi őket a pompa és a csillogás. Arról viszont fogalmuk nincs, hogyan kell interjút készíteni, castingolni, vagy éppen miként épül fel egy forgatás. Aggaszt, hogy mi lesz így hosszú távon a szakmával, ha nincs megfelelő utánpótlás, mert hiszek abban, hogy Magyarországon még mindig saját gyártású műsorral lehet nagyot nyerni, ehhez pedig jól felkészült tévések kellenek.

- Hívtak a TV2-höz?

-
Hívtak, és elég magas beosztásba. Nem mentem. Féltem, hogy a feladat nehézségébe belebuktam volna egyedül, mert ebben a szakmában nem lehet hibázni.

- Mikor hibáztál utoljára?

-
Az Ötökörrel, Ganxstáék műsorával. De jó régen volt már. Ott nem volt jó koncepció, a műsor megbukott. Azóta szerencsére nem volt ilyen, és mindent elkövetek, hogy ne is legyen.


"A cirkusz során megfordult a fejemben, hogy otthagyom a médiát"

- Magánéletileg is buktál azért...

- Ahogy már említettem, meg is viselt az a nagy cirkusz, de rég volt, elmúlt. Berendezkedtem az agglegényéletre, aztán találkoztam Katával, a jelenlegi párommal és 10 perc után tudtuk, hogy összetartozunk, ennek lassan egy éve. De erről nem is szeretnék többet beszélni, mert éppen attól működik, hogy nem kell kifelé élnünk.

- Manapság beszéltek a volt feleségeddel?

-
Napi szinten nem, de mivel egy munkahelyen dolgozunk, természetesen kommunikálunk.

- Beszéljünk inkább a gyerekkorodról.

- Édesapám mérnök, sokat éltünk külföldön. Szovjetunióban, Franciaországban, és Svájcban is megfordultunk. Sőt, most az egész családom Amerikában él. Legkisebb gyerekként 17 évesen elhatároztam, hogy saját lábra állok, és megmutatom, hogy én is viszem valamire. Óriási bizonyítási vágy volt bennem. Hat általános iskolába, és négy gimnáziumba jártam az állandó költözések miatt. Éppen ezért akartam mielőbb elkezdeni a saját életemet, és önállóan hozni a döntéseket, ott, ahol én akarom. A gimnázium harmadik éve után hazajöttem Svájcból, és attól fogva egyedül élek. A többiek kint maradtak, majd tovább költöztek Franciaországba. Csak néha jártak haza. A bátyám Svájcban érettségizett le, később felvették Amerikába egy egyetemre, és ott is maradt.

- Nehéz lehet így élni. Van is az embernek családja, meg nincs is.

- Nem volt könnyű. Volt három olyan év, amikor egyáltalán nem láttam a szüleimet. Ők nem tudtak hazajönni Amerikából, és én sem tudtam kimenni hozzájuk. Ennek ellenére kötődöm hozzájuk, és sokat gondolok rájuk, csak az alapvető napi impulzus nem volt meg köztünk.

- Ennek ellenére kötődsz hozzájuk? ?

- Nagyon. De nem csak hozzájuk, hanem azokhoz is, akiket szeretek. Legyenek azok kollégák, barátok, vagy éppen az aktuális társam. Sokáig csak belül kötődtem mindenkihez, kifelé nem mutattam, de ma már erre is képes vagyok. Változom. Sokak szerint jó irányba...






szöveg: Sándor András


Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (14)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Diezel (2011. szept. 25., 05:19)
Hozzászólás értékelése: 5 Értékelés átlaga: 4.2
"Ha már a debütálásnál tartunk, te is mindig valami újjal rukkolsz elő, hiszen a produkcióidra még csak véletlenül sem lehet rájuk aggatni a tucatműsor jelzőt." Igaz! Nem "tucatműsor", hanem "szemétbe való". Mi pont ezektől a klassz műsoroktól kezdünk azon gondolkozni, hogy befejezzük a pályafutást a TV-vel és lemondjuk az előfizetést. Kölcsönzünk filmet, vagy netezünk. Az sokkal izgalmasabb, mint az a szenny, amit előállítanak ezek a kreatív emberek. Megjegyzem, ennyi erővel az utcán is összeszedhet bárkit az RTL, és jobb műsort fog kitalálni, mint ez a hű, de nagy szaki.

Értékeld a hozzászólást!

sunyimanó (2011. jún. 5., 12:23)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Számomra az I. helyezett: Szabó Ádám

Értékeld a hozzászólást!

ancsili64 (2011. márc. 29., 07:38)
Hozzászólás értékelése: 5 Értékelés átlaga: 3.4
Pedig mennyit hibáztak, hibáznak mikor Rácz testvéreket bejutatták a villában, mára már mindenki tudja, hogy nyerő csak Béci vagy GIGI lehet! Alekosznak kitaláltak egy műsort, hogy a szavazó tábor azzal legyen elfoglalva, vigaszdíj Alekosznak, szánalmas csatorna:-(

Értékeld a hozzászólást!

megmondo (2011. febr. 22., 16:49)
Hozzászólás értékelése: 8 Értékelés átlaga: 3.5
Még hogy nem lehet hibázni! Már akkor hibázott, mikor a világra jött!

Értékeld a hozzászólást!

Tisi Andi (2010. nov. 10., 16:22)
Hozzászólás értékelése: 8 Értékelés átlaga: 3.5
Nem hogy nem helyes, kifejezetten randa (szerintem) Össze illettek a csúfságukkal a kacsaszájúval! - Kész átverés...Celeb vagyok.. Benkő... "Gratula" ..... Szóval nem csak ronda, még debil is. Mert aki ilyeneket kitalál és le akarja nyomni a torkunkon, az nem lehet még 20-as sem, nemhogy 100-as. .

Értékeld a hozzászólást!

marklea (2010. okt. 15., 17:20)
Hozzászólás értékelése: 8 Értékelés átlaga: 2.5
"Mikor hibáztál utoljára?" Mikor elvette KacsaszájúÖrdögTehetségtelenNórát. :)

Értékeld a hozzászólást!

geriagi99 (2010. okt. 14., 11:55)
Hozzászólás értékelése: 7 Értékelés átlaga: 2.86
Szerintem jó pasi is, meg amolyan munkagép típus. Kevés van manapság olyan emberből, aki szeret dolgozni. A baj szerintem az, hogy lehet kreatív az ember és gyárthat jobbnál jobb ötleteket, meg műsorokat, sajnos azonban kereskedekmi adók ezekre "nívós" szörnyműsorokra vevők, nem is beszélve a magyar átlagpolgárról... A TV-nek egy műsor akkor olcsó, ha nagy nézettséggel, sok reklámmal megy, viszonylag kis költséggel. Nagyfilmekért jó sok jogdíjat kell perkálni ám. Benkő gázsija mégsem akkora...

Értékeld a hozzászólást!

Qkorika (2010. okt. 8., 17:45)
Hozzászólás értékelése: 8 Értékelés átlaga: 4.5
A nevéhez kötődő műsorok mindegyike a magyar televíziózás szégyene. Nekem pasiként sem tetszik, nem szeretem az ilyen tarajosokat, de talán picit jobb, mint a nyálas Nánási.

Értékeld a hozzászólást!

pink70 (2010. szept. 18., 21:57)
Hozzászólás értékelése: 5 Értékelés átlaga: 1.8
Huu,de jo kis pasi...:)

Értékeld a hozzászólást!

mancsok (2010. jún. 19., 23:09)
Hozzászólás értékelése: 5 Értékelés átlaga: 5
Teljesen egyet értek nissivel, ezeknél igénytelenebb, unalmasabb műsorokat én elképzelni sem tudtam. Azért ezeket " kitalálni" igazán kreatív elmére vall. Igen jó példa a fiataloknak, tanuljatok sokat, végezzétek el a média szakot, és ilyen műsorokban vehettek részt! Rubin Kristóf ezt komolyan gondolta? Lehet, hogy én ehhez már öreg vagyok, de akkor is sajnálatra méltónak találom!

Értékeld a hozzászólást!

nissi (2010. jún. 3., 17:47)
Hozzászólás értékelése: 8 Értékelés átlaga: 4.88
Nem akarom Kristofot megbántani mert a cikk alapján egy értelmes embernek tünik, de azok a müsorok amikhez a nevét adta, Monika show, Benkö feleséget keres stb, a magyar televiziózás legigénytelenebb müsorai. Ezekre a müsorokra igazán nem lehet büszke. Talán pont ezért nem akarnak a fiatalok a tévézéssel foglalkozni mert látják a sok igénytelent müsort és igénytelen müsorvezetöt. Ki akar ilyen bugyuta semmitmondó müsorokkal foglalkozni?

Értékeld a hozzászólást!

monkababy (2010. jún. 3., 10:59)
Hozzászólás értékelése: 7 Értékelés átlaga: 2.71
milyen helyes pasi! És le lett cserélve arra a nyálgépre! De szerintem örülhet, hogy megszabadult attól az irritáló ö.n-tól...

Értékeld a hozzászólást!

Hanett27 (2010. máj. 31., 17:09)
Hozzászólás értékelése: 7 Értékelés átlaga: 4.43
Kész átverés...Celeb vagyok..Benkő... Gratulálok. Igazán minőségi,nivós műsorok kötődnek a nevedhez,kisapa.

Értékeld a hozzászólást!

jázmin65 (2010. máj. 30., 18:25)
Hozzászólás értékelése: 9 Értékelés átlaga: 2.22
Nem semi ez a Norika milyen nyámlila alakra cserélte helyes férjecskéjét?de azért ugylátni van lökő a kacsa száju hölgyikének.......

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
10:15 Top Shop
10:40 EZO.TV
Hirdetés

 
  • Old Ideas (CD)
  • Leonard Cohen
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 3 799 Ft
  • Eredeti ár: 3 999 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft