Hirdetés
  Zimány Linda meghódítja Ryan Goslingot?
  Rippel felesége: Feri nem úgy nézett rám, mint nőre

Kustánczi Lia "balesetes" ruhát választott

2013. november 6., szerda 17:00

A modellből lett dj a SuperTV2-n futó Hal a tortánjának mai házigazdája, aki igen merész ruhát választott az esti vendéglátáshoz.

Hirdetés

Kustánczi Lia látja ma este vendégül Delhusa Gjont, Gáspár Beát, Nyári Károlyt és Kozsót a Hal a tortánban. Lia azonban nem csak a lakását mutatta meg, hanem a bájait is, amitől a vendégeknek leesett az álla. A vacsorához ugyanis olyan ruhát választott, ami inkább mutatott, mint takart, és egy-egy óvatlan pillanatban többet is villantott, mint amennyit tervezett. Bea asszony volt az első, aki megjegyzést tett a dekoltázsra: "Csinos a dekoltázsod. Ha már a fiúk nem dicsérnek, majd dicsérlek én" - mondta Liának, aki megköszönte a bókot, ám emellett már a férfiak sem tudtak elmenni.

"Ezért megérte várni" - kommentálta a látványt a zenész Nyári Károly, majd Lia is hozzátette a magáét: "Úgy gondoltam, hogy a szokásosnál egy kicsit jobban kiteszek magamért" - közölte a dj, aki a ma esti adásban azt is megmutatja, hogyan él együtt három kis csivava kutyusával.

Tudtad? Kustánczi Lia már posztolt magáról olyan fotót, amin félmeztelenül pózol párjával. Ha kíváncsi vagy az akkori villantásra, katt ide.

 




Story Női Extra
Tévéműsor
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft