2010. május 2., vasárnap 18:00
Labancz Lilla kék-zöld foltokkal tért haza a Tűzvonalban című sorozat forgatásáról, ahol egy beépített ügynök szerepében dulakodásba keveredett. A színésznő, aki főszerepet kapott a Duna Televízió őszi műsorstruktúrájában folytatódó magyar akciósorozatban, nem panaszkodik, sőt, büszke harci sérüléseire.
Labancz Lilla főszerepet kapott a Tűzvonalban című sorozatban, ahol, mint beépített titkos ügynök tűnik föl. "Korábban mát játszottam ebben a filmben, akkor egyszer Balikó Tamásnak, majd László Zsoltnak voltam a barátnője. Most visszahívott a produkció, hogy Vanda karakterét szeretné tovább vinni a filmben, méghozzá titkos ügynökként. Hogy mondhattam volna erre nemet" - árult el részleteket a szerepéről Lilla.
Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)

Az Álom.net című film főszereplője nagyon élvezi a kemény munkát, az egész napos forgatásokat, noha egyáltalán nem kímélik a film készítői. A filmbeli kiképzés során homokban, drótkerítés alatt kell másznia, egy másik jelentekben pedig erőszakos dulakodásnak válik részesévé. "A minap úgy jöttem haza, hogy kék-lila foltos volt a karom, a könyökömön pedig egy nagy seb éktelenkedett. Sághy Tamás, a film egyik szereplője ugyanis egy durva jelenetben fél napon át szorongatta a kezem. De nem panaszkodom, sőt büszke vagyok a sérüléseimre" - mondta Lilla, aki a forgatás alatt számos Sugarbird-ruha közül válogathat, amelyek elfedik a hegeket. Lilla nemcsak a kihívást jelentő feladatok miatt szeret a stábbal forgatni, hanem mert kivételesen kedves és segítőkész színészekkel dolgozhat együtt.

"Nagyon sokat segítenek a kollégák. Bede Fazekas Szabolcs, Csoma Judit, Hábermann Lívia, a rendező, Pajer Róbert és valamennyien rendkívül együttműködők. Líviával kimondottan jóba lettem. A történet bonyolult és több szálon fut, ezért nagyon oda kell figyelnem, de nem hagynak magamra. Többször elpróbáljuk, összemondjuk. Igazi csapatmunka folyik, soha ilyen professzionális stábbal nem dolgoztam" - tette hozzá Lilla.