Hirdetés

Lecsúszott tévések?

2009. március 5., csütörtök 07:00

Nem ritka, hogy ismert televíziós arcok, akik valamilyen oknál fogva kikerülnek egy-egy nagyobb kereskedelmi csatorna kötelékéből, már nem tudnak elhelyezkedni frekventált helyeken, csak jóval kisebb televízióknál. Bár ők többnyire azt nyilatkozzák, ez nem ciki számukra, de valljuk be őszintén, ha szigorúan értelmezzük, ez mégiscsak lecsúszásnak számít.

Hirdetés

A teljesség igénye nélkül szemrevételezzük azokat a sztárokat, akik hasonló helyzetbe kerültek az utóbbi időben.

Évekkel ezelőtt az egyik legkeresettebb sztárnak számított Friderikusz Sándor, aki megjárta az RTL Klubot, a TV2-őt, de végül mégis az ATV-nél kapott önálló műsort, majd onnan is eltűnt. Igaz, időközben ismét felbukkant a TV2 egyik produkciójában, hiszen ő volt a Megasztár egyik ítésze, ám amióta a műsor befejeződött, nem látni a képernyőn televízióst.

Jakupcsek Gabriella miután távozott a TV2-től, a Viasat3 egyik műsorában kapott munkát. Szulák Andrea a TV2-től először a MTV-hez szerződött, ám jelenleg ott is szüneteltetik a műsorát. Szintén ettől a kereskedelmi csatornától kellett távoznia Szebeni Istvánnak, aki jelenleg a Duna Televíziónál dolgozik. Papp Gergő ugyancsak TV2 adásaiban tűnt fel korábban, ám most a Viasat3 csapatát erősíti.

Alföldi Zoltán és Sárosdy Eszter egykor az RTL Klub ismert arcai voltak, jelenleg az ATV-nél dolgoznak. De biztosan sokan emlékeznek még az RTL Klubos Konta Barbarára és Halász Gáborra, akik sorozatsztárból a TV2 műsorvezetői lettek, ma pedig már mindketten civil életet élnek. Korábban Nóci is az RTL Klub ünnepelt sztárja volt, majd egy kisebb televíziókhoz került, jelenleg pedig nincs képernyőn.


A legutóbbi csapás Leót érte, aki eleinte az RTL Klubon próbálgatta szárnyait, majd a Cool Tv-hez került, néhány napja pedig onnan is elküldték.

Azt, hogy ezek a történetek mennyire számítanak lecsúszásnak, nem szeretnénk megítélni, mindenesetre elgondolkodtatóak.

Lecsúszott tévések?

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (17)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

puduke777 (2009. ápr. 16., 10:18)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
ladybird65, tökéletesen összefogtad sokunk véleményét. Frázis, tudom, de én már nem engedem meg a gyerekeimnek, hogy nézzék az RTL-t, olyan szinten agyromboló a sok butuska magamutogató viháncolása, tartalom nélkül.

Értékeld a hozzászólást!

DittyCat (2009. márc. 8., 12:23)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Az a baj, hogy tehetségtelen kis senkik veszik el a helyet az igazán nagy és képzett műsorvezetőktől. Nincs igazán nekik való munka ebben a sekélyes világban, ezért inkább megalkusznak, vagy bocsánat, elkurvulnak.

Értékeld a hozzászólást!

ADRICICA (2009. márc. 8., 10:53)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
én valahogy nem tudom sajnálni a Friderikuszt,sőt.A Leót meg pláne nem.Nagyon el van szálva magától a kis.......

Értékeld a hozzászólást!

ani730 (2009. márc. 6., 19:08)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ladybird65! A szívemből szóltál. A régebbi műsorvezetőket én is sokkal jobban szerettem. Főleg Alföldi Róbertet és Balázsy Pannát. A mostani szépségkirálynő-műsorvezetők a nyomukba se érnek és ezt nem bántásképpen írom, hiszen én meg szépségkirálynőnek nem lennék jó. De tudom magamról és nem is próbálkozok vele... Ja, és én se vagyok irigy, mert fiatalabb vagyok náluk és előttem az élet :)

Értékeld a hozzászólást!

ladybird65 (2009. márc. 6., 15:44)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Miért lenne lecsúszás, ha valaki lelép a nagy csatornáktól? Egyébként is, nem véletlen hívják a TV2-t sztártemetőnek. Onnan mindenkit kirúgnak előbb-utóbb. Gombos Edina sem mehet vissza, mert nem "képernyőképes". Ezért csak a rádióban vezet műsort. Oké, még pici a baba, elég is neki annyi munka reggel. De azt picit szomorúnak tartom, hogy miért csak modell-alkatú lányok vezethetnek műsort. Ők modellkedjenek. Gombos Edina sosem volt egy karcsúság, nem is lesz az. Mégis szerettem és hiteles volt számomra, amíg ő vezette az Aktívot. Most van helyette egy dekoratív, karcsú nő, aki valahogy mégis olyan - én így érzem - mintha csak úgy odapottyant volna. Edinát nagyon kedvelem és jó lenne majd viszontlátni újra a képernyőn. Már a szülés előtt szomorúan nyilatkozta, hogy van aki pályázik a helyére. Nagy baj ez. Hogy a belbecs már nem érték. Így vagyok Balázsy Pannával is. A széptől irtó messze van, még csak helyesnek sem mondható. De van agya, érdekes egyéniség, kiválóan beszél nyelveket, kellemes hangja van. De ő sem kell. Meg lehet nézni, kik vezetik ma a Reggelit az RTL-ben. Brrr... Ja, és havonta cserélgetik őket. Régen, emlékszem évekig vezette Balázsy Panna, Ábel Anita, Ivanics Eszter, Csonka Pici, Alföldi Robi a Reggelit. Akkor még volt színvonal is. Nem hiszem, hogy feltétlenül ex-szépségkirálynőknek kéne műsorokat vezetni. ők maradjanak meg a kifutón, esetleg divatműsorokat vezessenek. De ez egy kabaré, ami ma megy. Ja, és nem savanyú a szőlő. Nem irigykedem egyikre sem, mert másfélszer annyi idős vagyok, mint ők, de kb. velük egykorúnak nézek ki.

Értékeld a hozzászólást!

bogaram61 (2009. márc. 6., 07:11)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egyet értek minden hozzászólóval! A "kis csatornák" sokkal választékosabb műsorokat adnak és talán nem mutogatnak annyi gagyi mindenáron felszínen maradni akaró celebet! Aki valamit ér ebben a szakmában azt eltüntetik , mert az ujjak kevesebbel is beérik! csak az a baj hogy a műsorok rovására ! Igaz nem kötelező nézni de akkor minek vannak ezek a csatornák ? Ja és miből tartják fenn magukat? Talán mégiscsak a gagyibol!Sajnos úgy látom egyre inkább butul a társadalom ,pedig fejlődni kellene és a nívós értelmes érdekes műsorokat nézni !! Hiába! Csak az maradhat aki képes rá hogy mindent megtegyen a pénzért!

Értékeld a hozzászólást!

klaudia76@citromail.hu (2009. márc. 5., 14:51)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem is jobbak a "kiscsatornák" műsorai.(el sem tudom képzelni,hogy hogyan és kik állapítják meg az ugynevezett nézettségi adatokat?!)Kimondottan jobbak,érdekesebbek,szinesebbek a Duna Tv,a Viasat3 műsorai,és választékosabbak filmek,sorozatok is. Semmiképp sem "lecsúszás" ezekhez,illetve az MTV - hez kerülni.A 2 "nagycsatorna" ötletekből álló forrása igencsak kiszáradt már.

Értékeld a hozzászólást!

czesc (2009. márc. 5., 12:14)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Van munkájuk!!!! És ez a legjobb dolog,amit az ember kívánhat magának ebben a válságban!!!

Értékeld a hozzászólást!

OrchidGirl (2009. márc. 5., 12:12)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Jobban is jártak, hogy elkerültek a kereskedelmi csatornáktól. Nócika szerintem nem hiányzik senkinek, főleg a méhszája :D:D:D

Értékeld a hozzászólást!

jjj444 (2009. márc. 5., 11:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
egyetértek fanfaraval!

Értékeld a hozzászólást!

BEdi (2009. márc. 5., 11:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Gratulálok a cikk írójának! Szerintem az MTV-n és a Duna tv-n is sokkal színvonalasabb műsorok és értelmesebb, szakmailag sem rosszabb műsorvezetők vannak. Igaz, ők nem vetkőznek és nincsenek hetente ötször a címlapon "csak" jó műsorvezetők, műsorkészítők. Persze itt is ott is vannak kivételek, de a tendencia hasonló. A kereskedelmi csatornák sokszor nézhetetlen, unalmas, gagyi műsorokat produkálnak, sorozatokat adnak az adásidő 2/3-adában.

Értékeld a hozzászólást!

Bufat (2009. márc. 5., 09:54)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez Nem lecsúszás! Ma már a "kis tévéket" sokkal többen nézik mint a "nagyokat"

Értékeld a hozzászólást!

Franc21 (2009. márc. 5., 08:37)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Vannak olyanok, akikről később derül ki, hogy nem tv-s személyiségek! a Leo, a Konta Barbi és a Halász Gábor is ilyen!

Értékeld a hozzászólást!

Bfarkas (2009. márc. 5., 08:22)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem hiszem, hogy a "királyi tv"-hez való szerződés visszalépés lenne a tv2 vagy rtl-hez képest.

Értékeld a hozzászólást!

kovacsmama (2009. márc. 5., 08:22)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ezzel én is egyetértek, hogy az MTV-hez, a Duna TV-hez kerültek részére "előrelépés" -t jelent az átgazolás.

Értékeld a hozzászólást!

gina888 (2009. márc. 5., 08:19)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Celebek mindenre tudnak magyarázatot adni. Amit "szeretek" tőlük hallani egy-egy hullám idején: "Szeretem a kihívásokat". Közben meg 1 év alatt sokat öregszenek, nem úgy mint mi az átlagemberek. Szóval mindenre megvan már a kidolgozott magyarázatuk, ritka közöttük az őszinte Celeb!

Értékeld a hozzászólást!

fanfara (2009. márc. 5., 08:01)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
az mtvhez vagy a duna tvhez való átigazolást nem nevezném visszalépésnek, sőt.

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft