
Értékeld a hozzászólást!
2009. július 17., péntek 05:15
"Megértem, hogy sokan nem szeretik Liptai Claudiát, hiszen akiket nem kedvel, azokkal bizony durva tud lenni" - mondta a StoryOnline-nak a neve elhallgatását kérő televíziós. Mások szerint viszont a színész-műsorvezető nagyon kedves és humoros nő, akiről sokan példát vehetnének.
Az utóbbi időben újságcikkek tömkelege jelent meg Claudiáról. A híresség szinte egyikben sem szólalt meg, így aztán főként csak találgatások láttak róla napvilágot. A StoryOnline úgy gondolta, kideríti, ki is valójában Liptai Claudia, ezért megkérdeztünk néhány olyan embert, akik sokat dolgoztak vele. A legtöbben pozitívan nyilatkoztak róla, de akadt, aki név nélkül bizony húzós esetekről is beszámolt.
Az egyik ismerőse megerősítette, hogy Claudia tényleg elköltözik kislányával férjétől, Gesztesi Károlytól. Az azonban informátorunk szerint nem igaz, hogy beadták a válókeresetet, sőt úgy tudja, időt szeretnének adni egymásnak, hátha aztán sikerül helyrehozniuk a kapcsolatukat.
Egyik kollégájától azt is megtudtuk, volt olyan alkalom, amikor a műsorvezető összebalhézott a stábtagokkal, ám aztán mosolyogva ki is békült velük. Az egyik stylist azt állította, amikor Claudiát kellett öltöztetnie, nem volt egyszerű dolga, mert a vörös hajú műsorvezető iszonyatosan fel tud háborodni, ha nem tetszik a sminkje vagy a ruhája. De talán ez érthető is egy nő esetében. Ugyanakkor a pozitív jelzők is szép számmal előkerültek, amikor Liptai Claudiáról kérdeztük a televíziósokat.
Forgács Gábor évekig forgatott vele. Úgy véli, hogy a híresség végtelenül kedves, minden szerepet jól megold és szinte pótolhatatlan. Forgács Gábor szerint a Csíííz című műsor annak idején többek között éppen Claudia hiánya miatt szűnt meg, ugyanis a színésznő átszerződött a konkurenciához.
Bódi Margó szintén dicshimnuszt zengett a színésznőről, akit Afrikában ismert meg jobban. Elmesélte, hogy mindig elővett valami finomságot a táskájából, ha látta, hogy már nagyon kivannak. Ráadásul Margó fiának még dadust is segített keresni.
Hajdú-Sarka Kata és Hajdú Péter is nagyon szereti Claudiát. Kata szerint a Mokka műsorvezetője nagyon közvetlen azokkal, akiket szeret. Úgy véli, sokan példát vehetnének róla, hogy egyedül is képes újra kezdeni az életét.
Talán sokan nem is tudják, hogy Liptai Claudia annak idején Goór Nagy Mária szárnyai alatt kezdte színészi pályafutását. Máriától korábban megtudtuk, hogy a Mokka műsorvezetője mindig nagyon aranyos lány volt, nyitott és szókimondó. Már akkor tudni lehetett, hogy egyszer majd sokra viszi. Goór Nagy Mária azt sem titkolja, bizony annak idején igen szigorúan vette, hogyan néznek ki növendékei, Claudiával súlyproblémái miatt időnként voltak beszélgetései. Mindezek ellenére éppen Liptai Claudia volt az, akit a Szomszédok című teleregénybe javasolt. A színitanoda vezetője csupán azt sajnálja, hogy Claudiát nem látja többet színpadon.
Daganatos a magyar élő legenda! KLIKK!
Tragédia! Egy férfi meghalt, ketten életveszélyben Madonna koncertje miatt! KATT!
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
