Hirdetés
  Így él az Irigy Hónaljmirigyes Kabai Laci
  Tóth Gabi agykontrollal kezeli Szabó Ádámot

Lola és Brasch Bence kibékültek

2013. november 25., hétfő 19:00

A két fiatal viharos szakításon van túl, ami után nem voltak túl jóban egymással.

Hirdetés

Lola és Brasch Bence még a nyáron szakítottak: a nagy szerelmet egy viharos szakítás zárta le, ami után a két fiatal gyakorlatilag szóba sem állt egymással. Most azonban úgy tűnik, ismét szent a béke, hiszen egy rendezvényen együtt mutatkoztak.

"Mi négy-öt éve ismerjük egymást, és attól, hogy az a része elmúlt közöttünk, amiért együtt voltunk, még jóban vagyunk" - magyarázta Lola a Blikknek, és nem tagadja, hogy a szakításuk után nem volt ilyen baráti a viszony. - "Nagy baj lett volna, ha egyszerűen sikerül lezárni, ez egy nagy szerelem volt."

Brasch Bence szerint eleve nem jó, ha az ember a szakítás után is aktívan találkozgat a volt párjával.

"Nem jó, ha szakítás után az ember túlságosan aktívan tartja a kapcsolatot a volt párjával. De most már le tudunk ülni dumálni, el tudunk menni bulizni. A csajozós sztorikat persze nem neki mesélem el" - tette hozzá Bence.

Tudtad? Lolát nemrégiben egy idegen fiúval fotózták le. Ha kíváncsi vagy a fotóra, katt ide.

 

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)

fotó:Facebook
fotó:Facebook


Story Női Extra
Tévéműsor
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft