Hirdetés

Lüszinek fizetnie kell?

2008. december 19., péntek 06:20

Az egyik hetilapban megjelent hír szerint a Megasztár stylistja, Kisprumik Ádám 92 ezer forintot követel Tóth Lüsziéktől. Az ok: a kislány az egyik méregdrága - Dolce&Gabbana - fellépőruháját tönkre tette!

Hirdetés

Megkérdeztük Lüszi édesanyját, Tóthné Lukács Editet, hogy valóban igaz-e a hír, és ki kell-e a fizetniük a nem kis összeget? Edit elmondta, hogy már az sem igaz, hogy a ruha használhatatlanná vált.
"A hintás duettben, a Susu bolondságban sérült meg a ruha, de csupán egy szál húzódott ki belőle, amit egy horgolótűvel simán vissza lehetett húzni. Amit Kisprumik állít, hogy Lüszi egy faoszlopnak dörgölőzött, s hogy szándékosan tört borsot az orra alá, az képtelenség" - mesélte Edit.

A család egyébként nem tudja, hogy ki kell-e fizetniük a 92 ezer forintot.
"Mivel én hónapok óta Lüszivel vagyok, és csak egy fizetésből élünk, nem tudnánk kifizetni ezt a pénz. Először arról volt szó, hogy Lüszi gázsijából vonják majd le az összeget. Később Illés Gabi, a Megasztár producere azt mondta, hogy a 20-i döntő után kiderül, hogy el tudják-e engedni a ruha árát" - mondta Edit asszony.

Tehát a család egyelőre bizonytalanságban van, nem tudják, hogy állniuk kell-e a kárt?! A StoryOnline megkérdezte a TV2 szóvivőjét, Magyar Ritát is az ügyről.
"Nem ez volt az első eset, hogy Lüszi kárt tett a fellépőruhájában. A ruha árát a produkció Lüszi gázsijából fogja levonni" -  hangzott a csatorna hivatalos álláspontja.

Lüszinek fizetnie kell?

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (17)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

kemény kalap (2008. dec. 20., 16:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez undorító ahogy itt nyilatkozik mindenki.Miért kellene kifizetni azt a ruhát?Biztosan nem szándékosan tette tönkre!Ez a kislány sokkal többet adott mint amennyit egy ruha ér. Kedves Edit anyuka! Tényleg vigye el a gyerekét mert ez az ország nem érdemli meg az e fajta tehetséget.Maradjon csak a jó Magyarságnak a sok kimázolt,műmellű szőke tyúk.

Értékeld a hozzászólást!

Judit1951 (2008. dec. 20., 11:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem nem kellene annak témának lenni,hogy miért jelentkezett Lüszi,ugyanis nem Ő szabta ki a korhatárt,hanem a szervezők és,ha valaki tehetséges 13 évesen,akkor jelentkezzen.Ezen kár vitatkozni,vannak akik nem szerették,vannak akik szeretik. Szerintem igenis született tehetség a kislány,de most a ruháról beszélgetünk,máig sem értem,hogy a neve miatt miért kerülhet ennyibe egy ilyen semmitmondó kis ruha.

Értékeld a hozzászólást!

Kathleen S. Taylor (2008. dec. 19., 23:27)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Sztem meg a stylist volt a hülye, aki hintázáshoz Dolce&Gabbana ruhába öltöztette. Egyébként "bírom" ezt a hozzáállást, hogy a Lüszike alig rosszabb a Sátánnál. :D Direkt csinálta, na persze... A végén még kiderül, hogy ő a Ruhagyilkos. x'D

Értékeld a hozzászólást!

Doodli (2008. dec. 19., 20:47)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Azért azt mégse felejtsük el, hogy csak kislány. Az én lányom is 13 éves és bár "nagylánynak" hiszi magát nagyon gyerek. Valószínű Lüszinél is ez van.Nem hiszem hogy akaratból tette tönkre a ruhát. Amennyiben valóban csak egy szál húzódott ki belőle, simán vissza lehet húzni. Mellesleg egy a kockás akármit 10 ezerből simán megvarrnám, nem tudom mi kerülhet ennyi pénzbe.lehet hogy csak a márkája miatt ilyen drága:)

Értékeld a hozzászólást!

Legrottaglie (2008. dec. 19., 17:35)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Fizessenek...ha az elkényeztetett, nyafka kislánya tönkretette, fizessenek....

Értékeld a hozzászólást!

anicsucsu (2008. dec. 19., 16:00)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Felejtsük már el LÜSZIKÉT!!!!!

Értékeld a hozzászólást!

*Szilvi*:) (2008. dec. 19., 14:41)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Biztos hogy nem direkt tette tönkre mert miért tette volna tudhatta hogy akkor ki kell fizetnie egyépként meg nem értem hogy az a ruha miből van hogy 92ezer forintot ér talán gyémántok vannak rajta?

Értékeld a hozzászólást!

cyry (2008. dec. 19., 14:32)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Hallottam már drága cipöröl is, amivel a vízben taspogott, eláztatva adta vissza. Ha szándékosság van a ruha elszabásával kapcsolatban, fizesse meg! Kap annyit, amiböl le lehet vonni a ruha árát. Mellesleg az is igaz, hogy a hinta nem egy drága ruhához illö. Nekem is tönkrement egy alkalmi nadrágom , mert a székböl kiállt egy szög. Fizettettem volna meg a szülinapos ünnepelttel, akinél történt? Amennyiben szándékkal méregböl szabta ki, fizessen a munkanélküli kedves " pedagógus " Anyuka. Nevelte volna meg a lánykáját. Az eset nem tegnap történt, így már lejárt lemez.

Értékeld a hozzászólást!

Chagita (2008. dec. 19., 12:18)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Már elnézést kérek, de miért kellene "lenyelnie" a produkciónak a ruha árát, amennyiben be tudja bizonyítani, hogy szándékosan tette tönkre a gyerek?? Ha így volt, igenis ki kell fizetnie. Ha nem tudják bizonyítani a szándékosságot, akkor viszont jön a "lenyelni" téma.....

Értékeld a hozzászólást!

pretty32 (2008. dec. 19., 12:09)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
......mi ebbol a tanulsag? ne jelentkezz tv-musorba mert fenn all a veszelye hogy radadnak millios ruhakat es teljes anyagi csoddel mehetsz haza.

Értékeld a hozzászólást!

klaudia76@citromail.hu (2008. dec. 19., 10:35)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
És megint felfújják...nem lehetne ezt a "Tóth Lüszi témát" jegelni végre? Én sem rajongok az édesanyjáért,de a hazai mediát ismerve,ez a hír olyan mint egy egyenlet:vegyél el belőle kettőt,szorozd meg hárommal,aztán nézd meg a reciprokát,végül felezd meg. Valaki korábban,az egyik fórumon azt írta,hogy az újságok először az égig magasztalják,aztán a földbe döngölik ezt a kislányt(hála az édesanyjának).Hangsúllyozom,hogy én magam is többször írtam fórumkra az édesanyja miatt,de ha lehet,az "útómunkába" már nem vegyünk részt. Ugy tűnik,hogy a korábbi fórumozónak lett igaza.

Értékeld a hozzászólást!

geriagi99 (2008. dec. 19., 10:30)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem kedvelem Lüszit, ez a korábbi hsz-ekből kiderült. Végre is lehetne már a róla szóló cikkáradatnak, de ez a ruha ügy szerintem szégyen. Nem értem a produkciót. Feladnak az énekesekre ruhákat, szerződtetnek stylist-ot, ez a produkció része. Mi a fenéért kellene fizetni ezért a verseny résztvevőjének? Egyébként a stylist biztosan nem kevés pénzt kapott ezért a munkáért, nyelje le a békát.

Értékeld a hozzászólást!

NewWave (2008. dec. 19., 10:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egy ilyen busás bevételű produkciónak be kellett "építenie" a ruhák árát a kiadásaiba... Ha arra kötelezték a szereplőket, hogy hordaniuk kell a szervezők által adott ruhákat, akkor számolniuk kellett azzal is, hogy a ruhák megsérülhetnek, tönkre mehetnek! Miért nem kötöttek erre biztosítást?! A produkciónak sokmilliós bevétele volt (a szereplők által!!!), nehogymár 90ezer Ft tönkrevágja őket?!... LÜSZI ÁLTAL is sokszázezer Ft bejött, ezt vajon kifizették a kislánynak?! Mert így lenne igazságos! A szereplők nem felelősek a kölcsönbe kapott ruhák épségéért, én Lüsziék helyében ügyvédhez fordulnék, ha mégis kiszámlázza az összeget a TV2. Lüszi NEM KÉRT Dolce&Gabbana ruhát, tehát innentől kezdve a TV2 viseli az ezzel járó kockázatokat is!!!

Értékeld a hozzászólást!

kyky30 (2008. dec. 19., 09:54)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
VÉGRE EGY JÓ HIR FIZESSE KI A CSATORNA NE ENGEDJEN NEKIK SEMMIT FIZETNIE KELL ÉS KÉSZ.HA KIFIZETETTÉK VELÜK A RUHÁT AKKOR MEG MÁR LÜSZIT IS EL LEHET FELEJTENI MERT MÁR MINDEN RÓLA SZÓL,A MEGASZTÁRBAN IS SOK VOLT MÁR ÉS MÉG MOST IS SOKK.

Értékeld a hozzászólást!

♥Zsuzsika♥ (2008. dec. 19., 09:18)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Az biztos,hogy nem direkt tette "elvileg tönkre a ruhát!!! Ebben Én biztos vagyok,de szerintem nem kellett volna Lüszikének indulnia a Megasztárba,mert még fiatal és inkább a tanulással kéne foglalkoznia Én ezt így gondolom,de mindenkinek megvan a véleménye erről szerintem... És én még szépen fejeztem ki magam nem úgy,mint a többi ember!:) De pár évvel később is ráért volna elmenni valami tehetségkutató versenyre szerintem,mert akkor még meg is nyerhette volna,csak még túl fiatal vagy Lüszi... Sajnálom... :D:D De azért gratulálok,hogy idáig is eljutottál!!!! Amúgy Én se vagyok annyira idősebb nálad csupán 16 éves vagyok!:D:D

Értékeld a hozzászólást!

petobne (2008. dec. 19., 07:47)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ja, hogy nem a kislány mellett kellett volna dekkolni, hanem dolgozni és akkor most több lenne a lóvé. A kiscsaj meg ha direkt csinálta, két jó nagy fülest le kéne neki osztani. De lényeg, hogy nyüszike még mindíg porondon van.

Értékeld a hozzászólást!

Judit1951 (2008. dec. 19., 07:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Lehet akármi a neve ennek a ruhának,de mi került ezen 92 ezer forintba?? Rá sem adtam volna a kislányokra ilyen ruhát. Egyébként sem láttunk Lüszin sok hozzá illő ruhát,de tudtuk,hogy nem az Ő szégyene ez,hanem azé aki ráaggatta. Már elnézést a kirohanásomért,de talán az első döntőben volt,hogy a kislányokhoz illő ruhát adtak rájuk,aztán koravént csináltak Lüsziből. Nem tudom mennyi beleszólásuk lehetett ebbe,de.... Legyen további szép napuk Judit

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
10:30 Top Shop
09:40 Teleshop
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft