Hirdetés

Ma lenne 50 éves Kaszás Attila

2010. március 16., kedd 19:00

Kaszás Attila a Tizenkét dühös ember című darab egyik esti előadása előtt lett rosszul. A színművész életének 47. évében agyvérzés következtében hunyt el, ma lenne 50 éves.

Hirdetés

2007. március 23-án az egész országot megdöbbentette egy fiatal tehetséges művész, Kaszás Attila halála. A Jászai Mari díjas színművész március 16-án lenne ötven éves. Kaszás Attila rosszullétekor a Nemzeti Színház Tizenkét dühös ember című darabjában a negyedik esküdtet játszotta volna Sinkó László, Trokán Péter, Kulka János és Garas Dezső mellett.

A Jászai Mari-díjas színész 1960-ban született a szlovákiai Vágselyén. A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től a Vígszínház, majd 2003-tól a Nemzeti Színház színésze. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.

Játszott az Érzékek iskolájában, a Werckmeister harmóniákban, legutóbbi filmes szerepét a Kútfejek című vígjátékban alakította. Első felesége Eszenyi Enikő volt, gyermeke azonban csak a második házasságából született 2006-ban - emlékezett meg a jeles művészről a TV24.hu.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Liptai lebetegedett

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (3)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

era6705 (2010. márc. 18., 10:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nagyon szerettem ,a mai napig is sokat gondolok rá!

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2010. márc. 17., 11:12)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Imádtam! Nem csak azért, mert én is e napon láttam meg ezt a koszos földet!!! In memoriam!!

Értékeld a hozzászólást!

Vircsike07 (2010. márc. 16., 19:44)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Megrenditett a halál hire 2007-ben... nagyszerü tehetséges szinész volt, sosem lehet Őt feledni!

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Cikkek még
Tévéműsor
10:15 Top Shop
10:50 EZO.TV
10:35 A klón
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft