Hirdetés

Magyar hírességek, akik mindent megmutattak!

2008. május 19., hétfő 06:10

A legtöbb híresség büszkén mutatná meg magát a legnívósabb férfimagazinban, ha felkérnék. Úgy tudjuk, néhány celeb azonban azért mondott nemet a nyuszis magazinnak, mert nem szeretett volna mindent megmutatni, mások azonban bátran a kamerák elé álltak úgy is, ahogy az isten megteremtette őket. Na jó, azért némi ékszer és kelme takarta itt-ott a testüket.

Hirdetés

Az egyik legnépszerűbb férfimagazin a közelmúltban jelentette meg 100. számát, ebből az apropópól úgy döntöttünk, talán érdemes lenne szemügyre venni és egy csokorba gyűjteni azokat a magyar hírességeket, akik úgy döntöttek, leplezetlenül mutatják meg bájaikat a magazinnak.

Ullmann Mónika 1999-ben szerepelt a lapban. A felvételek, el kell ismerni, minden kétséget kizáróan szépek lettek. A színésznő akkor teljesen meztelenül is megmutatta magát.
Bíró Ica 2000-ben hódított a népszerű férfimagazin hasábjain. Úgy tudja, hogy a Zalatnay Cinis után az a lapszám volt a legkeresettebb, amelyben ő szerepelt. Ica a StoryOnline-nak elmondta, csak pozitív visszajelzéseket kapott a magazin megjelenése után. Elárulta, még évek múlva is futottak utána férfiak, hogy dedikálja a nyuszis magazinban közzé tett  fotóit. Ica lánya véleményét is kikérte a fotózás előtt. Az egykori Metál Lady ma is szívesen igent mondana a nyuszis magazinnak, ha számára megfelelő ajánlatot tennének.
Nyertes Zsuzsa szintén 2000-ben szerepelt a lapban a Marilyn Monroe által ihletett fotósorozatával. A színésznő szintén csak pozitív élményekről tudott beszámolni, mindenki dicsérte a képeit. Elárulta, mivel a lánya már nagy, semmiképpen nem menne bele egy újabb fotósorozatba.

 

 

 

Zalatnay Sarolta 2001-ben mutatta meg magát a magazinban. A képek nem voltak éppen szokványosak, talán éppen azért arattak akkora sikert. Állítólag ebből a lapból adták el az egyik legnagyobb példányszámot.
Ugyanebben az esztendőben Gregor Bernadett is ledobta ruháit és szó szerint anyaszült meztelenül hevert két nagy párnán. A színésznő később is levetkőzött a magazinnak.

Bódi Sylvi 2002-es magazinban mutatta meg magát teljesen meztelenül, mindössze egy gyöngysort tekerve a csípőjére. Sylvie azóta már saját naptárat is megjelentetett erotikus fotóival, és úgy tűnik, a férfiak képtelenek betelni a modell bájaival.
Zoltán Erika szintén ebben az évben fedte fel bájait. Az énekesnő azt mondja, többnyire pozitív visszajelzéseket kapott annak idején a fotókra, de azt sem tagadja, ha valaki piszkálni akarja, mindig előkerül ez a téma. Erika kétszer mondott nemet a nyuszis magazinnak, harmadszorra adta be a derekát. Azt is elárulta a felvételekkel nagyon elégedett, de a címlapképet nem szerette. A "túl szexi lány" sejtelmesen elárulta, ha most újra felkérnék, sem egyértelmű nemet, sem igent nem mondana a felkérésre.


Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
10:30 Top Shop
09:40 Teleshop
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft