
Értékeld a hozzászólást!
2010. augusztus 10., kedd 05:00
Egy szemfüles járókelő a minap fotót küldött be az egyik napilapnak, amelyen Majka és Szorcsik Viki csókolózik. A szituáció két szempontból is érdekes. Egyrészt két ismert embert láthatunk a képen, másrészt mindketten részt vesznek a TV2 ősszel induló Édesnégyes című párkereső műsorában.
Az érintettek, Majka és Viki a TV2 kamerái előtt vallottak az esetről. Azt, hogy ők vannak a fotón, nem tagadták, de azt viszont igen, hogy egy pár lennének.
Majka csupán négy hónapja él egyedül, Viki azonban jó ideje szingli. Egy évvel ezelőtt ugyan felröppentek hírek a Mester Tamással való viszonyáról, de hogy egy párt alkottak-e azt azóta sem erősítették meg.

Az egykori valóságshow-hős leszögezte, nem akarja magyarázni a bizonyítványát, időként valóban találkoztak Vikivel, és olyankor testi közelségbe is kerültek egymással. Azt is hozzátette, nem járnak együtt, és ez mindig is így volt.
A TV2 egykori 10! című műsorának műsorvezetője elmondta, hogy Majkával adtak maguknak egy esélyt, de rájöttek, hogy nem illenek össze, ezért valószínűleg sosem lesznek egy pár. Bár úgy tűnik ő valamivel bizakodóbb mint Majka, mert azt azért hozzátette, hogy persze semmit sem lehet biztosan állítani.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!
