Éppen ezért óriási dolog, hogy Majsai Gábor "Swing és a Boogie" címmel megjelent albuma két hónap leforgása alatt hivatalosan is bearanyozódott. Tudják, mi szimpatikus ebben a pasasban? Soha nem hivalkodott semmilyen eredménnyel, régi barátságunk ellenére pedig egyszer sem kérte, hogy ugyan írjak már róla, vagy éppen kamu hírekkel toljam a szekerét. Ő egyszerűen csak teszi a dolgát. S közben szép csendben learatja a babérokat.

Ezért érdemes csinálni?

- Ezért. Ez az igazi visszaigazolása annak, hogy mégsem járok rossz úton. De tudni kell, hogy az internetes letöltések alapján a dupla platinát is elérte az új lemez. Bár, utóbbival nem sokat érek.

Balassagyarmaton készült az album Ember Péter zeneszerző stúdiójában. Emlékszem, abban az időszakban rengeteget panaszkodtál a sok autózás miatt. 80 km tényleg a világ vége?

- Úgy, hogy nincs autópálya, és hetente ötször-hatszor is megteszed azt a távolságot oda-vissza, akkor igen. Ráadásul éjjel majdnem elütöd a szamarat, a bagoly odarepül a fényre, aztán jönnek az őzikék. Arról nem is beszélve, hogy egyszer egy szarvas állt az út közepén. És köd van, és esik az eső. Meg egyébként is rohadt fáradt már az ember hajnali háromkor, ha déltől éjjel kettőig csak a stúdióban dolgozik. Tehát igen, 80 km a világ vége, mert macerás az utazás. Ugyanakkor munka szempontjából az egyik legjobb időszak volt ez a gyarmati meló. Ember Petivel nagyon jól egymásra találtunk.

Inkább ő talált rád...

- Igaz. Írt egy emailt a weboldalamon keresztül. Megírta, hogy mennyire kedveli, amit csinálok, és milyen jó énekesnek tart. Majd átküldött két dalt, amelyet ő írt, s ez pecsételte meg a sorsunkat. Akkor döntöttem el, hogy ezzel a fiúval együtt fogok dolgozni. Tényleg nagyon flottul ment a munka, mert hallgatott rám, nem voltak viták. Szerintem a lemez is azért lett ilyen egységes, mert jól tudtunk együtt dolgozni.

Három éve jelent meg utoljára a "Swing Swing Swing" c. lemezed, ami - külső szemlélőként nézve - áttörést hozott az életedben, hiszen annyira egyedi utat találtál ezzel...

- ...hogy utána mindenki azonnal csinált egy hasonló lemezt "a nagy sztárelőadók" közül is. Érdekes módon hirtelen mindenkinek eszébe jutott ez a rég elfeledett stílus. (nevet)

Legalább irányt mutattál a szakmának... Azt a korongot Fonogram-díjra jelölték, s szintén aranylemezt kaptál érte. A siker ellenére mégis sokat vártál a folytatásra. Olyannyira, hogy nem egyszer noszogattalak füstös kiskocsmákban, hogy talán illene már újra csinálni valamit.

- Azért nem olyan egyszerű ez a lemezkiadás, ha az ember önmaga csinálja, támogatók nélkül. A Swingnél legalább volt egy ember, aki a plakátkampányt megfinanszírozta. De minden mást, a zenészeket, a stúdiót, a fotóst én fizettem. Aztán vártam rá, hogy a libacomb egyszer csak berepül a számba, vagyis megint lesz valaki, aki támogat. Ugyan nem repült be, és ennél az albumnál támogatóm sem volt, de legalább jelentkezett Ember Peti zeneszerző, s úgy döntöttem, így is belevágok.

"Inkább legyek magyar Tom Jones, mint egy senki"

Idestova 17 éve "magyar Tom Jones-oznak" a szakmában. Nem unod még?

- Nem. És ezt nagyon komolyan mondom. Inkább legyek magyar Tom Jones, mint egy senki. Annyi reklámot egyébként életemben nem kaptam, mint a Tom Jones lemez után. Állítom, hogy Majsai Gáborként még mindig kevesebben ismernek, mint az előbb említett bélyeggel.

A Favágóknak is te voltál az énekese. Az a múlt már nem kísért?

- Nem. Annak teljesen vége szakadt. Tudod mi kísért még? Az "Öreg járgány".

...ami szívatóval indul.

- Ha nem énekelem el egy koncerten, azonnal palotaforradalom tör ki. Pedig már nagyon unom.

Ha már az éneklésnél tartunk: van az új lemezeden egy duett, amit a kisfiaddal adtok elő. Korábban egyetlen szólóalbumon sem duetteztél senkivel.

- Pont ezért gondoltam, hogy maradjon akkor családban a dolog. (nevet) A nagyobbik fiamat is megkérdeztem, akar-e fuvolázni a lemezen, mivel évekig tanult a hangszeren, de nem akart. Roli is csak poénból énekelt, de végül is jól sült el.

A fiaid elkísérnek a koncertekre?

- Nem. Nem igazán érdekli őket ez a világ.

Más téma. Tapasztalatból tudom, hogy nem szeretsz az életkorodról beszélni. Egyszer próbáltam kihúzni belőled, hány éves vagy, de indulatos lettél.

- Most se nagyon beszéljünk róla. Ne mondják már azt, hogy mit keresek itt a fiatalok mellett. Ez nem Amerika, itt nem divat régi motorosként színpadon állni, mint odakint akár Ray Charlesnak, vagy, a példánál maradva, Tom Jonesnak.

Szakmailag a helyeden érzed magad?

- Nézd, amikor megszületsz, van egy úgynevezett sors-kártya, amit kihúzol. Valaki azt húzza, hogy popsztár lesz. Akkor is, ha egész életében képtelen lesz lejátszani egyetlen hangot is. A másik azt húzza, hogy zenész lesz. Úgy is, ha sose fut be igazán. Persze kérdezheted, mi az igazi befutás. Magyarországon percek alatt sztár lesz bárki, aki egy kicsit is szerepel a tévében. Ehhez képest én valahol a felezővonalon vagyok. Időnként feljebb jövök, vagy éppen lejjebb kerülök. Nem azért akartam zenész lenni, hogy jobban tudjak csajozni, vagy megszólítsanak az utcán, esetleg rajongók szaladjanak utánam. Azért zenélek, mert szeretem a zenét. Ez ennyire egyszerű. Szeretnék több fellépést, mert nem fáradok el bennük. Volt időszak, amikor mindennap felléptem, mégis élveztem. Sajnos most nincs mindennap.

Nem titok, hogy voltak zűrösebb korszakok is a szakmai életedben. Soha nem ment el annyira a kedved a zenétől, hogy abbahagyd?

- Nem. Talán pont ez a baj, hogy sose jutottam el erre a pontra. (nevet)

Értesz a zenén kívül valamihez?

- Szakmám szerint dekoratőr-kirakatrendező vagyok. Ha nagyon kellene, be tudnék rendezni egy kirakatot, de ma már ilyenre sincs nagyon szükség.

Nem véletlenül hoztam szóba az imént az életkort, hiszen több korszakot is átéltél a zenében. Megélted Cserháti Zsuzsával a száműzöttséget, amikor külföldön kellett szerencsét próbálni. De láttad a hőskort is, amikor még voltak nagy országjáró turnék, s a koncertekre jegyet vettek az emberek. És lemezeket is vásároltak, nem pedig letöltöttek albumokat. Ma ingyenes road showkon play backelnek félórát az éppen aktuális énekverseny győztesei. Ez a "turné"...

- Esküszöm, az amatőr korszak volt a legjobb. Annak örültünk, hogy együtt lehettünk, pedig elteltek úgy hónapok, hogy fellépésünk sem volt. Szerettük egymást és szerettünk zenélni. Déltől este hétig próbáltunk, majd felmentünk a dobos lakására és ott pókereztünk hajnal háromig. Másnap pedig ugyanúgy kezdődött minden elölről. Ezt a fajta lelkesedést hiányolom a mai fiatalokból. Ma a "lé" határoz meg mindent. Mi annak idején csórók voltunk, de imádtunk élni. És imádtunk zenélni.

"Egy autó árát költöttem bakelitlemezekre"

Ha már a "lét" említetted, mikor kerestél a legjobban?

- Amikor külföldön dolgoztam. Annyit kerestem, mint itthon egy vezérigazgató. Tíz évig jöttem-mentem a különböző országok között, még Mallorcán is énekeltem.

Tudtál félretenni?

- Nem nagyon, mert nem volt családom. Értelmetlen dolgokra költöttem a pénzt. Kitaláltam, hogy bakelit-gyűjtő leszek, és egy autó árán vettem lemezeket. Különleges lemezeket. Majd eladogattam őket potom áron. A külföldön kereshető gázsik, és az ottani munkamorál összehasonlíthatatlan az itthonival. Odakint, ha valaki jó, annak nem kell kézen állni, nem kell a szaros bilit a fejére tenni, mert a tehetségéből is megél. Emlékszem, egyszer látott egy menedzser, aki megkérdezte, akarok-e vele dolgozni. Elvitt egy komolyabb helyre fellépni, ahol mindenki őrjöngött, s később kiderült, hogy az volt a vízválasztó. Attól fogva minden nap volt fellépésem. Ha kellett, betegen is felléptem. Miattam soha nem maradt el buli. Tulajdonképpen ezzel a menedzserrel nem is találkoztam többé. Mindig telefonon mondta el, hova kell mennem fellépni. Aztán kalandos véget ért a munkakapcsolat: a managert adócsalásért lesittelték. Szerencsésen azonban nem maradt adósom, ráadásul akkor már itthon akartam maradni.

Miért?

- Megismertem a feleségemet, s akkor már fontosabb volt a családalapítás.

Azt hittem, azt mondod, azért akartál itthon maradni, hogy végre befuss, mert külföldön csak zavart, hogy nem lettél idehaza próféta...

- Lehet, hogy hiba, de engem ez sosem érdekelt. Soha nem akartam sztár lenni, ma sem akarok, hiányzik belőlem ez a fajta exchibicionizmus. A zenét szeretem, imádok muzsikálni, és azt is, ha a közönséggel együtt jól érezzük magunkat. Ilyen szempontból örülök, hogy Tom Joneshoz hasonlítanak. Ő sem azért lett sztár, mert tojással dobálta Mick Jaggert, vagy alsógatyában ment végig a Körúton. Egyszerűen jól énekelt, és világhírű lett. De ilyen esetről Magyarországon még nem hallottunk.

Azért 1993-ban csak sikerült országos népszerűségre szert tenned. Akkor még csak egy tévécsatorna volt, és egy tehetségkutató. Az akkori Popfesztiválon első lettél a Besenyő Blues Band-del, az "Öreg járgány szívatóval indul" című dallal. A zsűri elnökeként Friderikusz Sándor jelentette be az első helyet, a díjat pedig az akkori világsztár-vendég, Boy George adta át. Ennek hatására később minden tévéműsorban szerepeltél.

- Szerencsénk volt, mert az a dalfesztivál akkor véletlenül épp nem volt bunda. Ez volt az első igazi popfesztivál a rendszerváltás után. Magyarország zenei krémje képviseltette magát. Nem mondom, hogy mi voltunk a legjobbak, de, hogy a legjobb zenészek nálunk játszottak, az biztos. Ennek köszönhetem a Tom Jones lemezt.

Ha már a szólólemezeknél tartunk, az első és a második önálló korong között eltelt 10 év.

- Persze, mert közben alakult meg a Favágók, ahol szintén én voltam az énekes. Velük csináltunk lemezeket. És az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is úgy álltak a csillagok, hogy az ember lemezt tudjon készíteni. Aztán csak beindultam, s ma már a harmadik olyan önálló korongnál tartok, ami teljes mértékben saját produkció.

Kevesen tudják, de a feleséged a producered.

- Teljes mértékben családi vállalkozás a miénk, talán ezért is működik olyan jól. 14 éve vagyunk házasok, s most is teljes a harmónia. Persze ez nem csoda, hiszen már akkor komoly ember voltam, mikor megnősültem. Kriszti elfogadta az életvitelemmel járó dolgokat, az éjszakai jövés-menést, az átdolgozott hétvégéket, és a teljesen bizonytalan életszínvonalat. Hol van pénz, hol nincs. Vagy sok jön egyszerre, vagy hosszú ideig semmi. Amíg élek nem felejtem el: amikor a nagyobbik fiam kétéves volt, alig foglalkoztattak. Otthon ültem, és hétfőn azon gondolkodtam, miből fogunk bevásárolni pénteken, mert addig elfogy minden tartalék, kölcsönkérni pedig nem akartam. Aztán meghallgatott az isten, mert hirtelen elhívtak egy felvételre, amiért komoly összeget kaptam. Krisztinek nem is szóltam, csak kaviárral és pezsgővel állítottam haza. Szerencsére utána beindultak a fellépések is, és többé nem volt ilyen problémánk. Sőt. Ma már megengedhetjük magunknak azt a "luxust" is, hogy lemezeket adjunk ki. Így együtt még ez a szakma is könnyebb.

szöveg: Sándor András