Hirdetés

Malek Andrea és Kamarás Iván együtt

2007. június 9., szombat 17:00

Már nem csak a Művészetek Palotájának színpadán láthattuk együtt a két színészt. Ennek ellenére Kapócs Zsókának nincs oka a féltékenységre. Andrea és Iván együttléte csupán a Magyar Televízió, Csináljuk a fesztivált című műsorában való fellépésre vonatkozott.

Hirdetés

A két előadó párosítása feltehetően azért jutott a produkció készítőjének eszébe, mert január óta együtt szerepelnek Jason Robert Brown: Volt öt évünk című musicalében. A darabot júniusban több alkalommal is megtekinthetik az érdeklődők. A Csináljuk a fesztiválban a két színész láthatóan jól megértette egymást, miközben a Neoton Família egykori slágerét, a Kell, hogy várj című számot énekelték. Sokszor összemosolyogtak, egymásra néztek, bár azt egyelőre még nem lehet róluk állítani, hogy annyira összeszokottak lennének, mint Balázs Klári és Korda György. De hát van még idejük összecsiszolódni, hiszen várhatóan sokszor szerepelnek majd együtt a színpadon.

Malek Andrea és Kamarás Iván együtt

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Sazsu (2007. jún. 9., 19:14)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Bombahír! Hehe! Összemosolyogtak dalolás közben, még egymásra is néztek! Azért ez nem semmi:)

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
10:30 Top Shop
10:45 EZO.TV
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok: