Hirdetés

Meddig kockáztat még Várkonyi Andi?

2010. július 19., hétfő 03:45

Nem csak a párja, Bochkor Gábor, hanem Várkonyi Andrea is imádja a sebességet, és az extrém sportokat. De szegény Bochkor Nóri, ha tudná, hogy a szülei milyen veszélyeknek teszik ki magukat...

Hirdetés
Köztudott, hogy Bochkor Gábor cseppet sem mérlegel, és beleveti magát a legveszélyesebb dologba is, ha úgy tartja kedve, ám meglepő módon Andi sem sokkal marad el mögötte vakmerőség terén.

A szépséges híradós sokszor büszkén hangoztatta, hogy nem csupán az a szolid teremtés, akit a tévé képernyőjén keresztül látunk nap mint nap, hanem a személyiségének van egy sokkal inkább belevaló, vagány oldala is. Ám mint tudjuk, ez ilyen habitus azzal is jár, hogy sokkal kevésbé óvatos az illető, hiszen ebben az esetben egy átlag embernél sokkal nagyobb kockázatvállalási kedvvel rendelkezik.



Pénteken délután a baj utol is érte a népszerű sztáranyukát. Várkonyi Andrea egy tereprallyn vett részt, ahol egy dupla pördülés  után fejre állt az autójával. Hála a szerencsének, nem történt komolyabb baja a szőke televíziósnak, sőt, a baleset után úgy döntött, nem folytatja tovább a versenyzést. Ám továbbra is csak reménykedhetünk abban, hogy a jövőben talán kevésbé veszélyes vizekre evez majd, ha másért nem, a kislánya kedvéért.

Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Íme Liptai Claudia új hódolója
Új őrület: Farmerama

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (21)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Royal (2010. júl. 24., 20:24)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Bucimaci, ugy tunik nem erted ennek az egesz kommentelosdinek a lenyeget. Gondolkodo emberek vagyunk sajat velemennyel. Es ezt le is irhatjuk. Azt sem sikerult atlatnod,hogy itt a cikkrol kellene velemenyt alkotnod nem masok kommentjein keresztul iroikrol. En azert irok velemenyt mert van, es mert medias leven az itteni celebeknek a tobbseget jol ismerem, maganeletukkel egyetemben, es nem ujsagcikkekbol mint az itt nyilatkozok tobbseget. Hogy miert kellene Andikanak elvetetnie magat a bochkorral? Ez egy komoly kerdesed volt??? B arrol hires, h egyetlen novel sem kepes hosszabb idot eltolteni, die azonban mar gyereket is csinalt, az a minimum, hogy biztositja a jovojuket az altal, h elveszi az anyat. H amennyiben nemsokara majd rajon a mehetnek, legalabb a no es gyermeke biztonsagban van erkolcsileg es anyagilag is. Gondolom te sem szeretnel olyan helyzetben lenni, mint o, ezert vagy ferjnel. A hozzaszolasod mutatja a szemelyisegedet es small minded gondolkodasodat, ugyhogy en erre mar nem is ternek ki kulon.

Értékeld a hozzászólást!

eszil (2010. júl. 22., 23:20)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Kedves Ancsili, matueva, stb,...! Ez a rovat arról szól, hogy mindenki kifejtheti szabadon a véleményét, tehát azt is megírhatjuk, ha valaki nem szimpi. Miért írjak jót valakiről, ha egyszer halálosan unszimpatikus? Nem állítom, hogy andika nem szép, az arca szépségével nincsen baj, de kifejezéstelen. Erőss Antónia sem "vihog" a képernyőn, mégis sokkal értelmesebb az arckifejezése, és kifejezőbb a hanghordozása, mint várkonyinak.

Értékeld a hozzászólást!

ancsili64 (2010. júl. 20., 07:05)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
ha valaki celeb akkor mindbe benne kell lenni, ott kell lenni így tartható melegen, nekem szánalmas az erőlködésük!

Értékeld a hozzászólást!

matueva (2010. júl. 20., 06:16)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Mit mondjak???? Ennyi rossz indulat - ritkán olvasható, de hát megszokható - hiszen magyar ember - erről hires! /tisztelet a kivételnek!/ Nem rajongok Andiért, de meg kell hagyni szép arca van, s hogy miért kell egyből ráhúzni a vizes lepedőt??? hogy elhagyja bocsi vagy sem - senkinek semmi köze hozzá, egyből már a rosszmájúság fröcsög sok hozzászólóból. Irigykedünk mi, hogy még együtt vannak!! meg együtt is lesznek szerintem sokáig! Akinek nem tetszik miért olvassa, csak azért, hogy kritizálni tudja????? Hülye magyar szokás! Azt, hogy most vagány, vagy nem vagány - tök mindegy, próbára teszi erejét, bátorságát - van ilyen, nem? Hogy elveszi-e bocsi avagy sem - nem mindegy??? papi r nélkül is lehetnek boldogok. Nem mellesleg meg - a hiradót nem lehet vihogva, meg mosolyogva felolvasni, mert akkor hiteltelen lenne, eg yébként meg a magánéletében miért ne lehetve vagány csaj????? Ne irigykedjetek mert árt a szépségeteknek!!!! Általában arról huzzuk le a vizes lepedőt, akire valamiért irigykekdünk - van miért az ő esetében - ugy gondolom - ezért ennyi a rosszmájú bejegyzés..............

Értékeld a hozzászólást!

eszil (2010. júl. 19., 22:21)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Szerintem is csak erőlteti ezt a vagánycsajszi vagyok szöveget, és tényleg azért nehogy drága bocsika, a másik nagy tahó ráunjon. Teljesen hiteltelen a csaj, mert amúgy a képernyőn úgy néz ki, mint aki karót nyelt. Másik bajuk az, hogy totál nem érdekel senkit várkonyiandika. Ők az egyik legunszimpibb párocska a médiában. Mellesleg ha andika belgyógyász, akkor én japán gésa vagyok.

Értékeld a hozzászólást!

bucimanci (2010. júl. 19., 18:55)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
"Nagyon nem illik hozza ez a jajj de vagany vagyok image. Inkabb lenne onmaga, nagyobb esellyel vonna magara a figyelmet. Az eredeti emberek minding vonzzak az erdeklodest mert keves van beloluk. Ebben az erolkodesben o is kifarad es a kapcsoata is. Ugy tudom el sem vette ot a bocsimajom. Na inkabb ezugyben kellene nyomuknia a holgynek, ha igaz. " Azért ez marhára tetszik, hogy abból, ahogyan felolvassa a híreket, egyesek el tudják dönteni, hogy miféle személyisége van.A másik, amit nem értek, mi a fenének kéne azon nyomulnia, hogy a Bochkor elvegye?! Egyszer már volt jogerősített kapcsolata, nem működött, most a nem jogerős kapcsolata működik.egyáltalán, mitől vagyunk mi papírral rendelkezők különbek, mint a nem papírosok? Olcsóbban kapjuk a kenyeret?! Én nem vettem észre, de majd megreklamálom a boltosnál... Ilyen elképesztő korlátoltságot, mint ez a komment, ritkán olvasni...

Értékeld a hozzászólást!

bucimanci (2010. júl. 19., 18:38)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Igazán, miért nem is punnyad bezárva hét lakat alatt a gyerek kedvéért?! Ugyanmár...A közúti forgalomban sokkal nagyobb veszélynek teszi ki magát nap mint nap, aki közlekedik.Márpedig ő is közlekedik, mivel telportálni nem tud.

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2010. júl. 19., 17:21)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Na,de, lányok! csak nem mentek egymásnak miatta??? Mindenki úgy teszi tönkre az életét, ahogyan akarja! Amúgy nem értem, nem értettem soha, ha belgyógyász doktor, miért híradóskodik?

Értékeld a hozzászólást!

ciki10 (2010. júl. 19., 16:51)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
mamoca, csak annyit keresek itt, mint bárki más, csak én nem irigykedem, nem bántom azt akiről írnak, engem csak a sok bunkó hozzá szólás dühít. A legtöbben tökéletesnek érzik magukat. Lehet úgy is véleményt alkotni, hogy nem bántjuk meg a másikat. Az intelligencia itt kezdődik.

Értékeld a hozzászólást!

mamoca (2010. júl. 19., 13:47)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
ciki,annyi a köze mindenkinek hozzá,hogy állandóan írnak róla,és mi olvassuk,és véleményt írunk !!! De ha téged ez annyira bosszant,te mit keresel itt ??? miért olvasod el ??? és igen is erőlködik,mert fél,hogy a párja ráun,ha csak egyszerü hírolvasó marad.

Értékeld a hozzászólást!

alulsemmi (2010. júl. 19., 13:00)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ciki, vege67! Éppen arról van szó, hogy kockáztat, hiszen nekimentek egy fának, előtte kétszer megpördültek. Mi ez, ha nem kockázat? Vege67-nek! Úgy látszik neked még nem sikerült senkit oltár elé cipellned, ezért támadod a házasságban élüket. Savanyú öreglány lehetsz...

Értékeld a hozzászólást!

dedi00 (2010. júl. 19., 12:45)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Annyira anti ez a nő!Semmi sem sugárzik belőle,olyan mint egy fadarab.Egyáltalán nem áll jól neki ez a vagánykodás.

Értékeld a hozzászólást!

Royal (2010. júl. 19., 11:35)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Szerintem is arrol reheat szo, hogy erolkodik nehogy a bocsimajom raunjon es h bizonyitson neki. Nagyon nem illik hozza ez a jajj de vagany vagyok image. Inkabb lenne onmaga, nagyobb esellyel vonna magara a figyelmet. Az eredeti emberek minding vonzzak az erdeklodest mert keves van beloluk. Ebben az erolkodesben o is kifarad es a kapcsoata is. Ugy tudom el sem vette ot a bocsimajom. Na inkabb ezugyben kellene nyomuknia a holgynek, ha igaz.

Értékeld a hozzászólást!

ciki10 (2010. júl. 19., 11:03)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Kinek mi köze hozzá, hogy mivel tölti a szabad idejét valaki. Bele kóstolt Andi is az autós sportba. Neki legalább van annyi esze, hogy időben abba hagyja és nem kockáztat. Már ehhez is nagy bátorság kell, a sok bunkó beszóló pedig jobban tenné, ha magával foglalkozna és egyébként is kit érdekel, hogy szimpatikus vagy ellenszenves egy fiatal tv-és? Nem kell nézni. Ennyi!!!! Vannak kevésbé extrém sportok, például a hülye hozzászólások olvasása! Itt alattam. Akinek nem gatyája, inge!!!!!

Értékeld a hozzászólást!

alulsemmi (2010. júl. 19., 10:42)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Ameddig "víg" özveggyé nem teszi Bochkor Gábort és árvává a saját kislányát.

Értékeld a hozzászólást!

tinka67 (2010. júl. 19., 10:41)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Kezd elegem lenni Andikából és a nagy vagyánkodásából. Igazad van Wolfie! Nekem is egyre elviselhetetlenebb ez a nő!

Értékeld a hozzászólást!

frásznéni (2010. júl. 19., 10:25)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Persze a zebrán is elütheti az autó de ha még körül is néz csökkenti a lehetőségét ezért jön ki az ember a 3.emeleti lakásából a lépcsőházon keresztül és nem az ablakból mászik ki mert bár ott is le eshet a lépcsőn mégis tán kisebbet esik:)Akinek gyereke van kötelessége,hogy vigyázzon magára főleg ha azt hitte sosem lehet gyermeke most duplán meg kellene becsülnie a lehetőséget.

Értékeld a hozzászólást!

Mimika (2010. júl. 19., 09:25)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Qkorika! Miből gondolod, hogy erőlködés? Az, hogy Neled elég, hogy normálisan elmondja a híreket, nem jelenti azt, hogy Andit is maximálisan kielégíti. Az, hogy őt elsősoban híradósként ismertük meg, szerintem nem zárja ki a kissé extrém dolgokat. tudod, hogy hány ember van Mo.-n akinek gyereke van és extrémsportot űz? Vagy "csak" szimplán veszélyeset mint foci, kajak-kenu egyebek. És ezekbe is belehaltak páran már sajnos.

Értékeld a hozzászólást!

monkababy (2010. júl. 19., 07:37)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
A zebrán áthaladva is kivasalhatja az embert egy autó... és még sorolhatnám.

Értékeld a hozzászólást!

Qkorika (2010. júl. 19., 07:31)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
"...személyiségének van egy sokkal inkább belevaló, vagány oldala is." , mondja folyton. Mibe való bele? És miért erőlködik ezzel a hülységgel már évek óta? Le ne maradjon a Bocsitól? Senkit nem érdekel. Mondja el normálisan a híreket, aztán irány haza. Ennyi bőven elég belőle.

Értékeld a hozzászólást!

Wolfie (2010. júl. 19., 07:21)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Mindenáron vagány akar lenni, nehogy Bocsika ráunjon és lecserélje. A gyerekére nem gondol. Egyre ellenszenvesebb nekem ez a nő.

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
10:30 Top Shop
10:45 EZO.TV
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok: