Hirdetés

Megvan Előd Álmos szerelme!

2007. június 27., szerda 10:00

A Jóban Rosszban sztárja egy évig rejtegette a nyilvánosság elől szíve választottját. Most azonban a színész végre megtörte a csendet! A StoryOnline kiderítette a kapcsolat részleteit.

Hirdetés

A Jóban Rosszban Dávidja ugyanis egy éve él boldog párkapcsolatban. A szerencsés kiválasztott Vadász Beatrix, aki gyógypedagógusként dolgozik egy fejlesztő központban. A fiatalok ismertsége jóval korábbra nyúlik vissza.

Álmos tíz éves volt, amikor A muzsika hangja című darab próbáján először találkozott Beával. Bár a fiatal lány hivatásaként a pedagógusi pályát választotta, a színészetről sem mondott le. Több alkalommal dolgoztak együtt szinkronstúdiókban, amikor a szerelmesek tizennégy év ismertség után egy tavaly nyári jazzfesztiválon végre egymásra találtak.

Álmosra pedig rá sem lehet ismerni, mióta újra rátalált a szerelem! Míg korábban minden zűrös dologban benne volt, ma már jóval visszafogottabban éli a hétköznapjait. Kerül minden feltűnést, a partykat is kihagyja, pedig régebben szinte majdnem minden rendezvényen jelen volt. Ma már sokkal fontosabb a számára, hogy minél több időt tölthessen együtt a szerelmével. Mindketten kedvelik az extrém sportokat és az aktív kikapcsolódást, ha tehetik szívesen utaznak, wake-board-oznak, túráznak, vagy járják a különböző zenei fesztiválokat.

Megvan Előd Álmos szerelme!

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

pretty32 (2007. jún. 27., 17:18)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
arra lennek kivancsi hol rejtegette?az agy alatt?netan a szekrenyben?momentan semmi mas rejtekhely nem jut eszembe.csak isten tudja mit kellett atelnie ennek a szegeny a lanynak a rejtozkodes egy hosszu eve alatt.de most mar minden szep es jo,mert nem kell tobbe rejtozkodnie.

Értékeld a hozzászólást!

Bibibii (2007. jún. 27., 14:10)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Rejtegette.... grrrr, ez olyan idiótán hangzik... mintha szégyelné... nem lehet, hogy csak nem akarta, hogy a média és a búlvár tönkretegye a kapcsolatukat???

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
10:30 Top Shop
10:45 EZO.TV
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok: