Hirdetés

Merlininek fizetnie kell

2009. február 11., szerda 13:20

Évek óta húzódik David Merlini és az RTL Klub peres ügye, ám úgy tűnik, hamarosan pontot tehetnek az érintettek az ügy végére.

Hirdetés

2005 őszén közvetítette volna a kereskedelmi csatorna David Merlini produkcióját, melyben egy rakétával lőtték volna ki a levegőbe a fiatal illuzionistát. Ám a közös műsor több okból is meghiúsult, és az érintett felek bírósági tárgyalása azóta is folyamatban.

Ám ma az RTL Klub hivatalos közleményt adott ki az ügy állásáról:
"Irreálisnak találta a Legfelsőbb Bíróság a David Merlininek másodfokon megítélt 20 millió forintos kártérítés összegét az RTL Klubbal szemben, azt 2 millió forintra mérsékelte. Így az illuzionista a kereskedelmi csatornának az elmaradt és a frissen megítélt perköltséggel együtt összesen 22,6 millió forintot tartozik fizetni.

Mint ismert, a másodfokú ítéletet követően Merlini vitatható körülmények között inkasszózta a megítélt 20 millió forintot, míg a rá kirótt 4,5 forintnyi perköltséget felszólítás ellenére sem fizette meg az RTL Klubnak. Így a mai döntés értelmében a jelenleg Amerikában is dolgozó előadóművészen összesen 22,6 millió forintot követel a műsorszolgáltató. A csatornát üzemeltető Magyar RTL Televízió Zrt. bízik benne, hogy Merlini rövidesen kiegyenlíti tartozását, ellenkező esetben jogi eszközökkel hajtja be jogos követelését."

Merlininek fizetnie kell

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Tévéműsor
10:30 Top Shop
10:45 EZO.TV
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok: