Hirdetés

Ez történt Benkő feleségjelöltjeivel!

2010. január 20., szerda 05:00

Úgy tűnik nem maga a főszereplő járt a legjobban az RTL Klub Benkő feleséget keres című műsorából, hanem az epizódszereplők, vagyis a feleségjelöltek. Néhányukra felfigyelt a média, mások pedig azóta már párra is találtak.

Hirdetés

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, Benkő Dánielnek a siker ellenére egyelőre nem lesz új műsora az RTL Klubon. Ezt azonban ő nem kudarcként éli meg - mondta a StoryOnline-nak. Ugyanakkor Edit valószínűleg önálló produkciót kap a csatornán, amelyben férjet kereshet magának. Egyelőre úgy tűnik, neki sikerült és bár Benkőné nem lett, de ismertségre szert tett. A héten ráadásul a Csak csajokban vezet műsort. Kérdés persze, hogy Edit a siker érdekében mit hajlandó majd bevállalni saját műsorában a kamerák előtt? Nos, előbb-utóbb ez is kiderül.

Tünde szintén jól járt. Úgy tűnik, még a nyuszis magazin is felfigyelt rá, nem kizárt, hogy egyszer a címlapon láthatjuk viszont a fiatal lányt. Tünde a show óta szakított barátjával és megnagyobbítatta a melleit.

Tünde, Yvette, Edit és Kata / Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Tünde, Yvette, Edit és Kata / Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
A legmegosztóbb személyiség talán Yvette volt, de úgy tűnik, mostanra ő is révbe ért. A StoryOnline-nak elmondta, miután véget ért számára a műsor, mégis rájött, hogy kislánya édesapja számára az igazi. Éppen ezért úgy döntöttek, még az idén összeházasodnak. Yvette egyébként úgy tervezi, hogy Dánielt is meghívja majd az esküvőre.

Kata, a fiatal duci lány szintén párra talált a műsor befejezése után. Ráadásul a Csillag születik nyerteséhez, Tabáni Istvánhoz verseket írt és úgy tervezi, a közeljövőben dokumentumfilmet forgat. Szóval úgy tűnik, Benkő egykori feleségjelöltjeinek bejött a műsor, az életük többnyire révbe ért.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Anikóról művészi aktok készültek
István Dani a rejtélyes betegségéről beszélt

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (15)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

felicia68 (2010. jan. 26., 11:24)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Editke! Ezt sokan tanulják../mármint a műsorvezetést!/ Bár, semmi sem tart örökké!

Értékeld a hozzászólást!

barnamarta (2010. jan. 23., 05:15)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Kik ezek a nem igazán nyerő küllemű nők? Ki kíváncsi rájuk? Ki nem carja le őket?

Értékeld a hozzászólást!

juditka71 (2010. jan. 22., 14:41)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Magyarország lakossága járt a legjobban, hogy vége lett ennek a műsornak!

Értékeld a hozzászólást!

Anita68 (2010. jan. 21., 16:41)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Mindig az ilyen primitiv emberekből csinálnak "sztárokat", annyira nevetséges! Ő pedig a falu szégyene lett, és erre olyan büszke???

Értékeld a hozzászólást!

Nixi25 (2010. jan. 21., 14:28)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
dettó tuska: beleszól mindenki mondataiba.... :S egyébként meg kérdezni sem tud. láttam Somán, hogy nem igazán bírja. bár ne ment volna Editke a Reggelibe égetni magát!

Értékeld a hozzászólást!

tuska (2010. jan. 21., 12:33)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Siralmas ahogyan Editke erőlködik a reggeliben....Nem hagyja a vendégeket szóhoz jutni, mindenbe belepofázik!! Röhejes az egész műsor! Látszik hogy abszolút alkalmatlan....nem értem kinek jutott eszébe ez a "fergeteges" ötlet! és ezért még pénzt is kap.....

Értékeld a hozzászólást!

tuska (2010. jan. 21., 11:50)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Siralmas ahogyan Editke erőlködik a reggeliben....Nem hagyja a vendégeket szóhoz jutni, mindenbe belepofázik!! Röhejes az egész műsor! Látszik hogy abszolút alkalmatlan....nem értem kinek jutott eszébe ez a "fergeteges" ötlet! és ezért még pénzt is kap.....

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2010. jan. 21., 08:09)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A naggyon codálatosz Editke műsort vezet? Mitől műsörvezetés az, ha ott ül, bámul, és bugyutaságokat mond? Régebben műsört az vezethetett, akinek megvolt hozzá a végzettsége. Ma? Minél hülyébb, annál jobban vezethet??? A retek tévét nem nézem hosszú ideje, amióta oda minden szemetet beeregetnek délelőttönként. Ma, viszont meglesem Editkét!

Értékeld a hozzászólást!

petobne (2010. jan. 20., 17:39)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A prostituáltak jobb helyzetben vannak, mert azok legalább pénzt kapnak érte, ezek a nagyon buta nők kaptak néhány heti ellátást és egy marha nagy megaláztatást. Szégyenleném, ha valamelyik az ismerősöm, vagy talán a rokonom lenne.

Értékeld a hozzászólást!

Qkorika (2010. jan. 20., 15:57)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Na, egyet azért tisztázzunk: Benkőné egyik se lett, mert az nem volt benne a játékban ezért a pénzért. Benkő akármekkora őrült is, annál több esze van, minthogy ezen ribik közül egyet is beengedjen a házába, abba mocsokba, amiben él. Őrzi a függetlenségét tűzzel-vassal, nem öregségére fogja feladni. A műsor meg jól fizetett, rögtön futotta mellplasztikára, meg kinek mire. Megérte. "Ez nagggyon codálatosz", mondta Editke. Szerintem isz. Eccerűen codálatossz, ésssz punktum.

Értékeld a hozzászólást!

faggi89 (2010. jan. 20., 15:39)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Már nem azért mondom, de hogy miért kell ezekkel az ostoba nőkkel egyáltalán foglalkozni? Az Editnek meg a Tündének a szeméből üvölt az ostobaság, a jobb szélén levő "nőt" inkább nézem transzvesztitának. SZÉGYEN!!!

Értékeld a hozzászólást!

adricsiga2 (2010. jan. 20., 10:50)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Öööööö... szerintetek komolyan az a révbe érkezés, ha valakinek sikerül feltöltetnie a melleit?!

Értékeld a hozzászólást!

Mazsolamorzsa (2010. jan. 20., 09:03)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Örülök, hogy vadidegen embereket kell felkapni. Most őszintén kik ezek??? Mit tettek le az asztalra???

Értékeld a hozzászólást!

holdsugár (2010. jan. 20., 08:50)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
"Ez naggyon codálatosz" mondta Editke a reggeli műsorban...

Értékeld a hozzászólást!

kiscicuskamicuska (2010. jan. 20., 08:02)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Mindenki jól járt? A gyerekeikre nem gondolnak? Halálra cikizik őket a suliban szerintem....

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
10:30 Top Shop
10:45 EZO.TV
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok: