Hirdetés
  Vámos Erika örökbe fogad
  Az RTL-hez igazolt az Irigy Hónaljmirigy

Mihályfi Balázsnak gondot okoz a családja eltartása

2013. május 15., szerda 12:00

A Jóban Rosszban sorozat Konrád dokija több lábon akar állni, ezért már szétküldte az önéletrajzát a színházaknak.

Hirdetés
Mihályfi Balázs azt mondja, nem szívesen panaszkodik, hiszen a kisnyugdíjasok és az igazán nehéz helyzetben élőkhöz képest nem is lenne miért, ám azt bevallja, sokszor neki is gondot okoz a család eltartása. Éppen ezért most több színházi szerepet vállal és "sztárság" ide vagy oda, levélben, önéletrajzzal kereste meg a színházigazgatókat munka reményében.

"Bár egy napi sorozatban szerepelek, én is ugyanolyan problémákkal küzdök, mint bárki más ebben az országban. Nem tagadom, sokszor nekünk is gondot okoz a hónap vége. Szeretnék többet játszani színházban, ami nem csak szakmailag jelent nekem örömet, de ezáltal több lábon is állhatok és nagyobb biztonsággal tarthatom el a családom, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy sokkal kevesebbet látom majd a feleségem és a lányom. Nyilván az ember néha szinte szakemberként gyakorolja ezt a szakmáját, de közben meg meghalnék, ha nem színházat csinálnék, mert ez az életem" - vallotta be nehéz szívvel a StoryOnline-nak a színész.

A Jóban Rosszban Konrád dokija  azt is hozzátette, anyagilag lehet, hogy jobban járt volna, ha a műszaki egyetemet is befejezi annak idején és ezzel is lehetőségem lett volna több lábon állni, most azonban inkább a jelenlegi helyzet megoldásán dolgozik. "Több színházigazgatót is megkerestem levélben, önéletrajzzal. Eszenyi Enikőtől már kaptam is egy lehetőséget, így szeptembertől próbálok a Pesti Színházban, novembertől a Tatabányai Színházban, nyáron a Gyulai Várszínházban fut majd egy darab, amelyben főszerepet kaptam és a Karinthy Színházban a jövő évadban is játszom. Nagyon jó érzés, hogy igazi, nagy színészekkel játszhatok együtt végre, emellett anyagilag is jobban kijövünk majd" - mondja a színész, akinek arra is oda kell majd figyelnie, hogy a színházi próbák és előadások ne menjenek majd a sorozatbeli szereplése rovására.

"Tudom, hogy furcsán hangzik, ha most meg azért panaszkodom, hogy túl sok a munka, de egy ilyen több színházban játszós és a sorozatban is sokat forgatós időszak rengeteget kivesz az emberből. Nem ér véget ugyanis a színész feladata a kamera leállásával vagy a darab végével és nem is akkor kezdődik, amikor az előadás vagy a forgatás. Otthon is rengeteget kell készülni és ez valóban nagyon sokat kivesz az emberből. Az egyetlen szerencsém, hogy ilyen csodálatos családom van, akik mellett mindezt meg tudom valósítani" - tette hozzá Mihályfi Balázs.
 
fotó: TV2
fotó: TV2

Címkék: tv2 jóban rosszban 

Story Női Extra
Tévéműsor
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft