
Értékeld a hozzászólást!
2009. november 27., péntek 07:15
Miló Viki túl van a nehezén. Két hónappal ezelőtt bőrrákkal operálták meg, de úgy tűnik, mostanra teljesen rendbe jött, semmiféle utókezelésre nem lesz szüksége.
A sportolónő azt mondja, nem sajnáltatni akarta magát, amikor elmesélte történetét, csak a szoláriumozás és a napozás veszélyeire szeretett volna rávilágítani. Vikinél ugyanis, a gyanú szerint, a túlzott szoláriumozás okozta a bőrrákot. A StoryOnline-nak elmondta, az utóbbi időben hetente kétszer járt szoláriumba. Most azonban erről teljesen letiltotta az orvosa, de a napozással is vigyáznia kell a jövőben. Emellett rendszeresen kontroll vizsgálatra kell járnia. Viki azt is elmesélte, édesanyját korábban szintén bőrrákkal operálták, de szerencsére ő is meggyógyult, nála sem találtak áttéteket.
A TV2 Ring egykori sztárja azt a pletykát azonban cáfolta, miszerint a mellében daganatot találtak. Azt mondja, egy kisebb ciszta volt a keblében, amihez hozzá sem kellett nyúlni, mert vélhetően magától felszívódik majd. Viki nagyon hálás plasztikai sebészének, Papp Péternek, aki felfedezte rajta a bőrrákot, ugyanis, ha ő nincs, később komolyabb gondok lehettek volna vele. A híresség leszögezte, a mellnagyobbító műtétje tökéletesen sikerült, nagyon elégedett a végeredménnyel.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
