Hirdetés

Sírverssel fogadta vendégeit a költőnő!

2008. március 21., péntek 18:00

Szokatlan módját választotta Karafiáth Orsolya költőnő a vendégvárásnak. A Hal a tortán hírességeit ínycsiklandozó illatok és ehető vacsora helyett jobb híján sírversekkel fogadta.

Hirdetés

"Korábban elhatároztam, mindenkihez írok egy szép verset, de miután pokolian sikerültek a fogások, úgy döntöttem, sírversekkel adom a vendégek tudtára, készüljenek a legrosszabbra" - nevetett Orsi, a Tv2 Hal a tortán című műsorának mai szakácsa, aki nem érte be ennyivel, mindenkihez névre szóló költeményt írt, ráadásul kierőszakolta, mindenki olvassa fel hangosan a sajátját..

"Mindenki nevetett rajta, vidáman sikerült a köszöntés. Egyedül Cookynak, azaz Krisztiánnak kellett egy kicsit segíteni az olvasásban és az értelmezésben" - tette hozzá a költőnő, aki ezek szerint nem is sejti, milyen megrökönyödést váltott ki fura viselkedésével.

Dukai Reginát olyannyira rosszul érintette Orsi tréfája, hogy a vacsora utáni éjszakán sem szabadult a halál gondolatától. "Azt gondolom, az én versem volt a legkedvesebb, de azért valljuk be, morbid ezzel fogadni egy embert. Félek a haláltól, még vacsora után is futkosott a hátamon a hideg, és órákig foglalkoztatott a kérdés. Hogy tehette, hogy sírverset írt?" - vallotta be a modell, aki ennek ellenére vidáman kacarászta végig a többeikkel az estét, akiknek, bejött Orsi humora.

Nem így a vacsora. A költőnő ugyanis amit lehetett elrontott. Az előételnek szánt rántott cukkini bár mindenkinek ízlett volna, de Orsi idő előtt megunta a sütögetést, így fejenkét öt karika jutott a tányérokra. A főételnek szánt, szójában pácolt tofut pedig véletlenül negyven percig áztatta tamarinban, azaz hashajtós lekvárban..

"Ebből egy kiskanál is elegendő, ha baj van, Tallós Ritának akadt is vele másnap problémája" - magyarázta Orsi. És valóban, Rita következő napi előadása öt percet csúszott emiatt. "Az utolsó pillanatban, még mielőtt széthúzták volna a függönyt, szóltam, hogy állj! Rohantam a mellékhelységre" - kommentálta tamarinos élményeit a Jóban Rosszban sztárja.

Olvasd el Karafiáth Orsolya Dukai Regina sírjára szánt kétsorosát!

"Itt nyugszik Dukai a Regina, a rögökön is átfénylik mosolya. Amit tett azt mindig jól tette, szívesen feküdnél mellette."

Sírverssel fogadta vendégeit a költőnő!

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
10:30 Top Shop
10:45 EZO.TV
11:25 Átjáró
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok: