Egykeként nőttek fel, pedig...
2010. augusztus 5., csütörtök 16:30
Norbi sokáig szégyellte, hogy eltitkolt gyerek volt. Ráadásul nem tudott arról, hogy testvére lenne. Aztán hirtelen minden megváltozott. De azért hosszú időbe telt, amíg a két felnőtt ember valóban testvérként fogadhatta el egymást.
Norbi gyerekkorában sokat szenvedett attól, hogy nem ismerhette az édesapját, s hogy testvére sincs. Úgy tudta, édesapja még a születése előtt meghalt.
"Szenvedtem a gyökértelenségtől, attól, hogy félárva és egyke létemre mindig magányos voltam. Sokat búslakodtam, azért is lettem kövér, mert a szomorúságomat már kicsi koromtól az evéssel próbáltam feloldani."
Aztán öt évvel ezelőtt nagyon nagyot fordult vele a világ. Norbi édesanyja harmincöt év hallgatás után nem bírta magában tartani a család legféltettebb titkát, s bevallotta fiának, hogy vér szerinti apja él, sőt ismerik is egymást. Norbi akkor tudta meg, hogy a régi családi barát, Sanyi bácsi tulajdonképpen az édesapja.
"Döbbenetes élmény volt, hogy az apám egész életemben egy karnyújtásnyira volt tőlem, miközben én szenvedtem az apátlanságtól. Egyik napról a másikra lett egy édesapám, de sajnos a sors nem sok időt hagyott nekünk, egy éve ugyanis örökre elment."
Norbi arról is részletesen mesél, miért tartott annak idején ismeretlen nővérétől, és hogy Norbi miért emlékezteti Évát az édesapjukra.
Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)
Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onErdélyi Mónika szorong a jövőtől?Rengeteget gúnyolták a kis Liptai Claudiát
Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (5)
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
bucimanci (2010. aug. 6., 17:52)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Érdekes, ha valami botrány-féle van celebberkekben, akkor Sóhinorbiéknál valami kísértetiesen hasonló dolog bukkan fel a múltból....
ez a Sanyibácsi téma meg nem új keletű, már egyszer előrukkolt vele.
Értékeld a hozzászólást!
nissi (2010. aug. 6., 17:44)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Swallow milyen igazad van. Az igazi vesztesek a gyerekek. Norbi anyja is egy nös férfival feküdt le ahelyett hogy egy tisztességes családot alapitott volna. Remélem Robi az anyjának is beolvasott a szomoru gyerekkora miatt mert ö a fö hibás.
Értékeld a hozzászólást!
NewWave (2010. aug. 6., 00:42)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Sóhernorbi esti meséi... Norbika életében érdekes módon mindig előbukkan valaki az ismeretlenség homályából (attól függően, mikor van szüksége ingyen-reklámra)... Öt éve előbukkant az "ismeretlen apa", lehetett vele címlapokra kerülni, aztán mikor laposodott a téma, akkor lehetett neki drága fényképezőgépet venni karácsonyra (természetesen előbb fotóst és újságírót hívott Norbika)... Mennyit törhette kis fejét Norbika, hogy most elővillantson egy ismeretlen testvért!... Norbika!... Nem lehet, hogy az anyád nem is az igazi, jövőre kiderül, hogy titokzatos körülmények között elkerültél valódi (titokzatos!) szülőanyádtól és most hirtelen ő is felbukkant???... /// Norbi! Ne csodálkozz, ha már egy egész ország utál, egy pitiáner kis szélhámos vagy!...
Értékeld a hozzászólást!
álarcos (2010. aug. 5., 21:25)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szegény,pedig nem is gyökértelen inkább nagyon is gyökér!!!
Értékeld a hozzászólást!
swallow (2010. aug. 5., 16:40)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Norbi, menj el Lázárhoz, és neki meséld el!!!!!
Értékeld a hozzászólást!