2009. augusztus 5., szerda 11:30
Nem is hinnénk, mekkora áldozatot hozott évekkel ezelőtt felesége kedvéért Tihanyi Tóth Csaba. A férfi ugyanis nem sokkal azelőtt, hogy megismerte párját, már épp arra készült, hogy végleg elköltözzön. Vajon hová és miért?
És miért akart egyáltalán új életet kezdeni pont akkor, amikor későbbi feleségét, Ritát megismerte?
"Különös történet ez - kezdi vallomását a Barátok közt Novák Laciját megformáló színész. - Nem sokkal azelőtt vásároltam Szántódon lakást, hogy megismertem Ritát. Úgy terveztem, hogy ott fogok élni. Azt gondoltam, majd naponta ingázom Szántód és Budapest között. Nem érdekelt volna a fárasztó utazás! Aztán megismertem Ritát, aki szintén balatoni lány volt. Azt mondta, már eleget élt vidéken, most kipróbálná a fővárosi életet is. Nem volt más választásom, maradtunk hát a fővárosban, de a szántódi lakást megtartottam."
Felesége kedvéért tehát még a budapesti életet is vállalta, pedig valójában egyetlen porcikája sem kívánta már a fővárosi nyüzsgést.
"A feleségemmel kompromisszumot kötöttünk. Mivel a lakás megmaradt Szántódon, így nyaranta, július elején leköltözünk, s szeptember végéig ott vagyunk. Ilyenkor a fellépésekre és forgatásokra is onnan indulunk. Sokszor egész Magyarországot átautózzuk csak azért, hogy a balatoni naplementében gyönyörködhessünk. Valósággal kicserélődünk ezekben a hetekben, s ősszel mindig feltöltődve jövünk vissza Pestre."
Kómába esett Bujtor István! Részletek ITT!
Megházasodott az RTL Klub jóképű sztárja! - Az exkluzív videóért KATT IDE!
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
