Hirdetés

Örökbefogadhat a Barátok közt színésze

2011. január 1., szombat 07:00

Mióta egy gyermekotthonban járt látogatáson Lóránt Kriszta, az óta az foglalkoztatja, hogy örökbe fogadja valamelyik kis árvát.

Hirdetés
"A történet egy maratoni futóversennyel kezdődött, amire azért mentem el, mert segíteni akartam a kicsiknek. A Csemete Alapítvány főszervezőjével való megismerkedés után pedig egyenes út vezetett a gyerekekhez. Megnézhettem, hogy milyen körülmények között élnek... Arra viszont nem számítottam, hogy filmbe illő jelenetnek is a szereplője leszek. Ugyanis a legtöbb árva gyerekekről szóló filmben van olyan jelenet, amikor a kicsi odalép a felnőtthöz, és könyörögve kéri, hogy vigye haza, s legyen az ő anyukája... Ez velem is megtörtént! Alig, hogy odaértem, egy hároméves kislány megkérdezte, hogy beleülhet-e az ölembe. Természetesen egyből igent mondtam, az ölembe vettem, és magamhoz öleltem. Miközben megmutatta a kedvenc játékait, végig fogta a kezem. S annyira szorította, hogy nem is tudtam volna elengedni. Szegénykém majdnem sírva fakadt, amikor megmondtam neki, hogy most nem vihetem haza, de megpróbálok majd visszajönni hozzá. Nem titkolom, fájdalmas volt elszakadni tőle."

 
Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)

Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv

Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv



Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (3)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Chagita (2011. jan. 3., 08:18)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
NewWave nem pontos, amit leírtál.... úgy pontos, hogy nem MIND örökbeadhatóak... ugyanis az örökbeadható gyerekek is otthonban vannak.

Értékeld a hozzászólást!

NewWave (2011. jan. 1., 17:37)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 3
Na, pont az ilyen esetek miatt nem engedik, hogy idegenek bemenjenek az intézetekbe... Amúgy a gyermekotthonokban elég kevés ÁRVA gyerek van, mert aki valóban árva, az azonnal örökbeadható lenne, tehát gyorsan örökbe is adják... Akik a gyermekotthonokban vannak, azok a gyerekek sajnos nem örökbeadhatók, mert a szüleik nem mondanak le róluk, évente 1-2 alkalommal érdeklődnek felőlük és ez már elég, hogy ne fosszák meg őket a szülői jogaiktól bírósági úton... Tartok tőle, hogy az a kislány sem örökbeadható, akivel Lóránd Krisztina összebarátkozott és elég fájdalmas élmény lesz a kislánynak, hogy olyanban reménykedik, ami nem kivitelezhető (kár volt a gyerek szívét összetörni)... Remélem az intézetben dolgozó nevelőket felelősségre fogják vonni!!!

Értékeld a hozzászólást!

zsuzsu62 (2011. jan. 1., 16:21)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Házasságban él? Elvégezte a tanfolyamot? Beállt a sorba a sok gyereket örökbe fogadni kívánók mögé? Egyszerű kijelenteni: "örökbe akarok fogadni". Kár szegény kisgyerekeknek ígérgetni!

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
10:45 EZO.TV
12:00 Híradó
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft