Hirdetés

Paris Hilton megússza a börtönt?

2007. május 14., hétfő 10:20

Lehet, hogy szerencsével jár a 45 nap börtönbüntetésre ítélt szőkeség, és mégsem kell leülnie teljes büntijét, és még csak Schwarzenegger kormányzó kegyelmére sem szorul - aki pedig Terminátorhoz méltóan nem is kegyelmez!

Hirdetés

Paris legnagyobb szerencséjére ugyanis a kaliforniai börtönök túlzsúfoltak. Kaliforniában pedig él egy olyan rendelkezés, miszerint a büntetést le lehet rövidíteni, amennyiben az csökkentheti a létszámot, illetve ott is figyelembe veszik a jó magaviseletet.

A Los Angeles-i rendőrség szóvivője a következőket nyilatkozta:  "Nagyon valószínű, hogy a hölgy maximum 21 vagy 23 napra lesz elzárva. Bár az is elképzelhető a bonyolult rendeletek miatt, hogy még ennél is kevesebb időt kell eltöltenie a börtönben. Ugyanis börtöneink annyira túlzsúfoltak, hogy egyes női elítélteknek büntetésük mindössze 10 százalékát kellett leülniük." Ha jól számolunk az 4 és fél nap!

A Lost Eltűntek című sorozat egyik sztárja, Michelle Rodrigez már hasznot húzott ebből a rendeletből. Tavaly ugyanis, miután 60 napra ítélték - szintén ittas vezetés miatt -, a fogva tartottak óriási létszáma miatt pár óra múlva már szabadon is távozhatott.

Az enyhítő intézkedések dacára néhány fanatikus Paris rajongó tüntetett New Yorkban, hogy tiltakozzanak a kedvencükkel szemben tanúsított igazságtalan bánásmód ellen. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy az emberek többsége nem nagyon sajnálja Parist, hiszen összesen csak hárman jelentek meg. Ők viszont vehemensen tiltakoztak, óriási táblákat cipeltek Mártír, illetve Áldozat feliratokkal.

Paris Hilton megússza a börtönt?

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (9)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

SuperWoman (2007. máj. 16., 10:36)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ezt már nem ússza meg, mert az ítélet jogerős és nem fellebezhet. Arnold is megtagadta a felmentést.

Értékeld a hozzászólást!

zsuzska manó (2007. máj. 15., 13:57)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Meg se fordult a fejembe hogy nem ussza meg,pedig ha egy egyszerü ember csinál ilyet hát -----

Értékeld a hozzászólást!

Pókszabású (2007. máj. 14., 18:08)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Jól meg kellene verni, aztán megdobálni valami gusztustalannal! Az egri börtönmúzeumban lehet ötleteket szerezni....

Értékeld a hozzászólást!

KisNyúl (2007. máj. 14., 16:32)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem egyszerű a lány, szerintem ha bekerülne, sem sínylené meg annyira, mert megoldaná, hogy szépen becsempészhessen pár "luxus" kiegészítőt, igaz, bulizásról és "kellékeiről", kocsikázásról le kéne mondania.

Értékeld a hozzászólást!

Rosetta (2007. máj. 14., 13:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Még hogy áldozat...bár itt,magyarországon is volt egy rendőrgázoló,aki még a papírjait is meghamisította,hogy érvényes legyen a biztosítása,aztán nem kapott semmit,csak pár évig csöndben kellett maradnia,most meg Shane 54 néven él tovább...sajnos a sztárok mindent megtehetnek! >_<

Értékeld a hozzászólást!

AngelBaba (2007. máj. 14., 12:45)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Én nem értem, hogy miért kivételeznek vele. Igenis menjen be, és a többi rab között töltse le a büntetését. Még elvonókúrának is tökéletes. Ja és én nem magánzárkába raknám, hanem a többiek közé, és dolgoztatnám.

Értékeld a hozzászólást!

jjj444 (2007. máj. 14., 12:28)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szegény tüntetők... Szerezhetnének némi magánéletet...

Értékeld a hozzászólást!

fzsuzsa (2007. máj. 14., 11:11)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Börtönben legalább megtanulná hogy mi is az élet. Ott nem érdekel senkit, hogy ki ő, mi ő.

Értékeld a hozzászólást!

ginuska21 (2007. máj. 14., 11:06)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem tudom, hogy a fanatikusok akkor is tüntettek volna, ha valamelyik családtagjuk áldoztaul esik Paris ittas vezetésének. Szerencsére nem történt ilyen, na de azért Parist áldozatnak titulálni hatalmas túlzás. Igazán ráférne egy kis börtön, ott legalább tanulna némi rendet, nem ártana neki.

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
15:45 MM
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft