
Értékeld a hozzászólást!
2011. augusztus 8., hétfő 11:00
Bár mostanában keveset hallani a Megasztár egykori zsűritagjáról, pedig Pély Barnával sok minden történt az elmúlt években.
Keveset hallani a Megasztár egykori keményen odamondogató zsűritagjáról, mióta megvált a produkciótól, pedig Pély Barna nem tétlenkedett az elmúlt években sem. A United zenekarral folyamatosan úton van az énekes, hiszen az egész nyarat végigturnézta a banda. Ugyanakkor nagy erővel készítik decemberre tervezett új albumuk megjelenését, így a stúdiófelvételek is gőzerővel zajlanak. Pély az elmúlt években sokat komolyodott, melyhez bizonyára hozzájárult az is, hogy oktatói állást kapott az egyik főiskola jazz tanszékén, így tanárként is nap mint nap találkozhatnak vele a diákok. A legszembetűnőbb azonban az exmegás külsejének változása. Hiszen nemcsak néhány évvel idősebb lett a hófehér jaguárok megéneklője, hanem hosszú hajat és kackiás bajuszt is növesztetett az énekes. Hogy párjának, Galambos Dorinának mennyire jön be az új külső, nem tudni. Valószínűleg a szintén a Megasztárban feltűnt énekesnőt csöppet sem zavarja párja új külseje, hiszen idén már nyolcadik évét tapossa együtt a Megasztáros páros.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
