Hirdetés

Pocsék, pocsékabb, legpocsékabb: nincs mentség arra, amit műveltek

2008. január 22., kedd 13:30

Hiába sztrájkolnak már hetek óta a forgatókönyvírók, azért az élet nem áll meg Hollywoodban. Egy nappal az Oscar jelölések bejelentése előtt közzétették a tavalyi év legsiralmasabb produkcióinak és színészeinek listáját.

Hirdetés

A két legnagyobb nyertes, vagy inkább vesztes Lindsay Lohan és Eddie Murphy. Lindsay két jelölést is begyűjtött a legrosszabb színésznő kategóriában, ugyanis a Tudom ki ölt meg című szuperprodukcióban két karaktert is megformál. Az Arany Málna (The Razzie Awards) létrehozója, John Wilson szerint mindkét szerepet olyannyira pocsékul alakította, hogy képtelenek volnak különbséget tenni köztük, ezért a duplázás.

Maga a film is elég jó eséllyel pályázik jó néhány díj bezsebelésére, ugyanis nem kevesebb mint kilenc kategóriában jelölték. Lohan mellett a csinos kismama, Jessica Alba, az elő legenda, Diane Keaton és Elisha Cuthbert is ringbe száll a Málnáért.

Eddie Murphy is jobban tenné, ha két esküvő és válás között nagyobb figyelmet fordítana filmes karrierjére. Tavaly még a legjobbak közé sorolták a Dreamgirls című filmben nyújtott alakításáért, most viszont ötször is jelölték, és nemcsak a legrosszabb férfi kategóriában. Lindsay-hez hasonlóan ő is több alak bőrébe bújt a Norbit című vígjátékban, így fordulhatott elő, hogy a neve felbukkan a legrosszabb mellékszereplő színésznők között is.

"Mindegyik karakter annyira idegesítő és bántóan rossz volt, hogy úgy döntöttünk, egyik sem maradhat ki az esélyesek közül" - nyilatkozta John Wilson. Murphy mellett labdába rúghat még Adam Sandler, Cuba Gooding Jr., Nicolas Cage és Jim Carrey is.

Ami a filmeket illeti, a Lohan és Murphy produkció mellett befutó lehet a Férj és férj Adam Sandlerrel, az Oviapu 2, Cuba Gooding Jr.-ral, illetve a nálunk még be nem mutatott Bratz.

Pocsék, pocsékabb, legpocsékabb: nincs mentség arra, amit műveltek

Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
A pompa ezúttal elmaradt - Golden Globe 2008 - A fotón kedvenc pasijaink: Johnny Depp és Daniel Day-Lewis

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Chagita (2008. jan. 23., 12:27)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Én Adam Sandlertől kapok hisztériás rohamot. A családom ki van akadva, mert nálunk le van tiltva az összes filmje.

Értékeld a hozzászólást!

Gabyyyka (2008. jan. 22., 22:24)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nicolas Cage-nek már jól jönne egy Málna, hátha észreveszi magát...

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
15:45 MM
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft