Hirdetés

Rippel Feri 11 kilót fogyott

2010. március 12., péntek 08:00

Sokat fogyott az utóbbi időben Rippel Feri, ám ennek okáról eddig nem beszélt a nyilvánosság előtt. Most azonban megtörte a csendet, és a StoryOnline-nak elárulta, miért is kezdett fogyókúrába.

Hirdetés

Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, Feri testvére, Viktor tavaly súlyos izomsérülést szenvedett, ami miatt megoperálták a bicepszét. Mivel többnyire ő az emelő ember kettőjük közül, így Viktor úgy döntött, csökkenti a testvérére nehezedő terhelést, ezért fogyókúrába kezdett.
"Már tavaly is szerettem volna lefogyni 100 kilóra, de nem sikerült. Most azonban, volt konkrét oka annak, hogy önuralmat tanúsítsak, tudtam, hogy Viktor miatt csökkentenem kell a súlyomat. Nem ettem mást, mint egyébként, csak sokkal kevesebbet. Esténként már csak gyümölcsöt és joghurtot fogyasztottam és rengeteget edzettem. Ennek következtében januárban 11 kilót fogytam, amit azóta is tartok" - mesélte Rippel Feri.

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)

Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Az extrém akrobatika koronázatlan királya azt is elmondta, hogy feleségével megpróbálnak mindig vegyszermentes alapanyagokat vásárolni ételeikhez. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy január óta nem fogyaszt alkoholt, ami szintén sokat segített a fogyásban.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Sorozatgyilkos lett a vetélkedő győzteséből
Meglepő videó Tabáni Istvánról

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

zsofigal (2010. márc. 12., 09:10)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Régen szimpatikus volt, de mostanában amiket a "nagyon" magánéletéről nyilatkozik, az már szinte gusztustalan...

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
12:55 Rondó
Hirdetés

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft