Biztos, hogy maradjak? 

- Persze, jobb lesz most beszélgetni. Nemrég volt életem egyik legnagyobb kontraszt-élménye. A kezemben tartottam, életem első saját életmód magazinját, az "Alakreformot", azt gondoltam, ezzel feltettem a pontot az i-re, hiszen ez szakmai pályafutásom fő műve, aztán rá tíz percre felhívott az anyukám, hogy meghalt az imádott nagymamám. Egyik érzelmi végletből estem a másikba. Egy órával később pedig ki kellett állnom 74 állomásos aerobic road show helyszínemen 120 ember elé egy fitneszterembe órát tartani, ahol természetesen a maximumot kellett adnom.

Észrevették az emberek a fájdalmadat? 

- Nem. Nem vehetnek észre semmit, mert nem rájuk tartozik. Mielőtt beléptem volna a terembe, sírtam. Miután megtartottam az órát, és beültem az autóba, újra sírtam. Hazaérve azonban ismét erősnek kellett lennem, mert a gyerekeknek sem jó, ha azt látják, hogy az édesanyjuk összeomlott. Érdekes szélsőségeket produkál az élet? A nagymamám az egyik legértékesebb ember volt az életemben. A nyári szünidőket az elsőtől az utolsó napig, nála töltöttem. Ő vigyázott rám, óvott védett mindentől. Emlékszem, az utolsó kis nyugdíjából őszibarackot vett, mert tudta, hogy szeretem. Olyan volt ő nekem, mint Norbinak Juliska néni, a dadája, akiről sokat lehetett olvasni. Nagyon bánt, hogy el sem tudtam tőle búcsúzni. Novemberben találkoztunk utoljára, a születésnapján.

Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Beteg volt? 

- 87 esztendősen egyik napról a másikra romlott az állapota. A lányai - édesanyám és a húga- karjában, otthon halt meg álmában. Ennél szebb, és békésebb halált kívánni sem lehet. Ha szabad ilyet mondani, akkor abszolút az értékei szerint halt meg. Ennek ellenére nagyon fáj az elvesztése. Csodálatos ember volt, aki mindig az én pótolhatatlan nagyikám marad.

"Néha úgy érzem magam, mintha egy elvarázsolt kastélyban járnék"

Másfél-két éve ismerem közelebbről a családotokat, s azt vettem észre, hogy az életetek mindig úgy alakul, hogy igazán nem örülhettek maradéktalanul semminek. Mert hiába ad egyik oldalon valamit a Sors, a másikon folyton elvesz. És az elmúlt két évre abszolút ez volt a jellemző.

- Jól látod, ezt én is érzem. Sokat gondolkodom ezen. Az életünk a lelki fejlődésről, az iszonyatosan mély és kemény lelki építkezésről szól. Az utóbbi időben egyre többet foglalkozom a lélek egységének a megteremtésével. Vagyis, ha valami rossz dolog történik, vagy bánat ér, nem tragédiaként fogom fel, hanem megoldandó feladatként. Egyfajta tükörként, mellyel szembe merek nézni, felülkerekedek rajta, és szeretettel fogadom be. Mert az is a lelki fejlődésemet szolgálja majd.

Mintha azonban túl sok lenne a tükör...

- Nagyon sok. Sokszor én is úgy érzem magam, mintha egy elvarázsolt kastélyban járnék. És nem szeretném, ha félreértenék az olvasók, mert isten látja a lelkem, hogy ez nem panasz, csak néha jó lenne leülni, és semmi mást nem csinálni, csak egyszerűen élvezni azt, hogy vagyunk egymásnak.

Azt mondtátok egyszer, az volt a legboldogabb, leggondtalanabb korszakotok, amikor megismerkedtetek. 

- Ez tényleg így van. Akkor még nem volt ez a nagy birodalom, amit az évek során építettünk. Nem volt ez az óriási update rendszer, amely már nem csak Magyar országon, hanem Szlovákiában és Dubai-ban is elindult. Csak egymásmért tartoztunk felelősséggel, hiszen még a gyerekeink sem születtek meg. Igaz az a mondás, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ez a vállalkozásra is igaz. Minél nagyobb egy birodalom, annál több a probléma. Tudom, hogy az emberek azt hiszik, a növekedés egyenes arányban áll az árbevételekkel, de ez sajnos nem mindig igaz. Egy ilyen nagy cégbe invesztálni is kell. Bármilyen meglepő, annak idején, a kapcsolatunk elején sokkal gondtalanabbul élhettünk, szinte bármit megengedhettünk magunknak. Most nem. Félreértés ne essék, nem sajnáltatni akarom magam, de ez már régen misszió, és hivatás, nem pedig pénzkeresés. Tudod, olyan ez, mint a rögbi. Rohansz előre, és látod, mennyien jönnek veled szemben, ennek ellenére fogod a labdát, és magadhoz szorítod. Nem ismersz akadályt, csak mész előre. Így vagyunk a céggel kapcsolatban mi is a férjemmel. Norbival úgy vigyázunk rá, mint az életünkre. A munkán kívül azonban ott vannak még a gyerekeink, akiket szintén óvnunk kell mindentől. Magától az élettől is. Ezért is törekszem arra, hogy havonta egyszer legalább vidéken legyenek az édesanyámnál. Olyankor gyümölcsöt főznek be, csirkét pucolnak, vagy éppen moslékot kevernek a malacoknak. Szeretném, ha látnák az érem mindkét oldalát. Valós értékekkel kell rendelkezniük, hogy megállják a helyüket a nagyvilágban.

Szöveg: Sándor András