Hirdetés

Durva pletykák keringenek az ismert plasztikai sebészről

2009. július 29., szerda 12:30

Négy személyt őrizetbe vettek, mert hivatalosan "emberi test tiltott felhasználásával" gyanúsítják őket. A Blikk úgy tudja, hogy az őrizetbe vettek közül az egyik személy az ismert plasztikai sebész Seffer István. Ezt az információt a Nemzeti Nyomozó Iroda helyettes szóvivője, Csécsi Soma nem erősítette meg a StoryOnline érdeklődésére.

Hirdetés

A hivatalos közleményben szereplő "emberi test tiltott felhasználása" kifejezés információink szerint az őssejt kutatással és felhasználással kapcsolatos. A Nemzeti Nyomozó Iroda helyettes szóvivője hivatalosan elmondta, az őrizetbe vett személyek közül kettő magyar, egy ukrán és egy amerikai állampolgár. A nyomozó iroda előzetes letartóztatásukat is kezdeményezi.

A StoryOnline telefonon érte utol Seffer István élettársát, Bodri Krisztina exszépségkirálynőt, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Ugyanakkor a plasztikai sebész testvére Seffer Tibor szívesen állt rendelkezésünkre. Arra a kérdésre, hogy valóban őrizetbe vették-e testvérét azt mondta: nem tud róla semmit, mert ő sem tudja elérni. Azt azonban elmondta, a gyanúba kevert IRM Zrt. - amely 2007-ben jött létre - nem a magánklinikájukhoz tartozott, csak helyet adtak neki. Az azonban igaz, hogy a cég résztulajdonosa volt Seffer István. Seffer Tibor úgy tudja, az IRM hivatalosan embrionális őssejt terápiás célú gyűjtését és tárolását tűzte ki célul. A doktor állítása szerint mindenféle engedélyük meg volt, majd ezeket az ÁNTSZ sorban visszavonta, így először tavaly ősszel csak az alkalmazottakat bocsátották el, majd a céget is megszüntették. Seffer Tibor nem érti, mi történik az IRM körül.

Azon a kaposvári magánklinikán, ahol Seffer István is dolgozott, számos magyar hírességet operáltak. Többek között Molnár Anikó, Kótai Mihály és Kunovics Katinka is megfordult náluk. Seffer Istvánt egyébként a TV2 Nagy átalakítás című műsorából is ismerhetik. A további részletekről hamarosan tájékoztatjuk olvasóinkat.


Haldoklik a sztár házassága! KATT!

Baleset érte a TV2 sztárját!
KLIKK!

Fotó: www.seffer.hu

Durva pletykák keringenek az ismert plasztikai sebészről

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

arkcsiga (2009. júl. 30., 16:22)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A Kótainak a szemöldökét csinálta nem? Mert folyton felszakadt...

Értékeld a hozzászólást!

Bababogyó (2009. júl. 29., 13:01)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Vicc ez az egész! Seffer István cégének Fásy Ádám is a tagja... Ezek után érthető, hogyan lett Bodri Krisztinából szépségkirálynő!!!!! Gusztustalan!

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
16:45 Úszó-Eb
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft