2010. július 15., csütörtök 04:15
Mint ahogyan arról a StoryOnline már beszámolt, a tervezettel ellentétben nem nyolc, hanem csak négy előadást mutatnak be a Tenkes kapitányából Siklóson. Egyesek szerint a szervezők túlértékelték Stohl András vonzerejét és erre most ráfizettek.
A hivatalos közlemény szerint technikai okok miatt marad el az erre a hétre tervezett négy Tenkes előadás. A pletykák azonban arról szólnak, hogy nem sikerült eladni annyi jegyet, amennyit szerettek volna. Ezt persze nem lehet bizonyítani.
Az azonban tény, hogy miután a színész balesetet szenvedett, a Nemzeti Színház vele reklámozott előadásaira egy perc alatt elkapkodták a jegyeket. Nem csoda, hogy végül Stohlt nem tették ki a színházból, sőt szeptemberre állítólag még új szerepeket is kapott. Talán ezen buzdúlhattak fel a Tenkes kapitánya készítői is. Végül azonban mégsem jött össze a nyolc előadás.
Lehet, hogy sokan többre értékeli Stohl András vonzerejét, mint amennyit az valójában ér? Előfordulhat, hogy a Nemzeti is ráfizet arra, hogy megtartották a színészt? Az sem kizárt, hogy esetleg még az RTL Klubnak is problémái adódhatnak a későbbiekben abból, hogy továbbra is szerepeltetik a műsorvezetőt. Persze ezek egyelőre csak felvetések, az, hogy igazunk lesz-előbb-utóbb szintén kiderül.
Ehhez a cikkhez a hozzászólás nem lehetséges!
