
Értékeld a hozzászólást!
2010. augusztus 5., csütörtök 03:30
Amióta Szabó Zsófi bekerült a TV2 Jóban Rosszban című sorozatába, jól tudja, hogyan hívja fel magára a figyelmet. A legendás színész, Szabó Gyula lánya bárhol jelenjen is meg, a legtöbb szem rászegeződik. Igaz, ehhez minden adottsága meg is van: szép arcocska, formás idomok, hosszú szőke haj és mindenekelőtt a közvetlen viselkedés. Sokak szemében mindez szimpatikussá teszi Zsófit, de vannak, akik szerint csupán édesapja hírnevéből élő botrányhősnőt látnak benne.
Tény, Szabó Zsófival mindig történik valami, csak - mint ahogy már megírtuk - az utóbbi fél évben háromszor sérült meg. Egyesek úgy vélik, csak úgy szomjazza a figyelmet, és hogy azt megkapja, minden eszközt bevet, imád botrányt csinálni és feltűnést kelteni, ám ő úgy véli, mindig a jó ízlés határán belül marad. Olykor pedig figyelmetlenségből vagy önhibáján kívül kerül bajba. A fiatal híresség egyébként egyáltalán nem gondolja magát botrányhősnőnek. A minap a TV2 Aktívjának kamerái előtt mondta el, hogy hálás a rajongóinak, nagyon szereti őket, és ígéri, a későbbiekben sem vesz fel sztárallűröket. Azt azonban nem tagadta, igenis örült, hogy egy ország ismerhette meg őt a sorozat révén, és bekerülhetett a "show-bizniszbe".
A szőke sorozatsztár tavasszal azzal borzolta kedélyeket, hogy egy nap nem jelent meg a Jóban Rosszban forgatásán. Akkoriban még az is felmerült, hogy Zsófit kirúgják a produkcióból, de szerencsére erre nem került sor. A fiatal színésznő később betegségre hivatkozott. Hogy mi módon büntették meg Betty Tanakis megformálóját, nem tudni, az azonban tény, hogy mára a sorozat egyik legnépszerűbb szereplőjévé vált.


Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
