Hirdetés

Szabó Erika elárulta titkos vágyát: Két gyereket szeretne!

2009. december 30., szerda 13:00

Ritkán, csak kivételes alkalmakkor beszél a magánéletéről a Barátok közt eddig Tildáját megformáló lány. Szerkesztőségünk azonban érdekes vallomásra bukkant Erika korábbi nyilatkozatai között, ahol egyebek közt a gyerekvállalásról is mesélt.

Hirdetés

"Mindig úgy terveztem, hogy harmincéves korom körül fogok szülni - árulta el. - Két kisbabára vágyom. Semmiképp sem szeretném úgy leélni az életemet, hogy nincsen gyerekem. Mindig is a család állt az első helyen az életemben. Van egy fiútestvérem, s úgy alakult, hogy ő lett anyásabb, én pedig apásabb. Apámra mindig is felnéztem, ő az abszolút férfi-kép számomra, nincs olyan lépése, amit ne fogadnék el. Édesanyám pedig az az ember, aki előtt egyáltalán nincsenek titkaim, ő tud rólam a legtöbbet. A szüleim rendkívül liberálisak, számukra mindig is fontos volt a gyerekeik szabadsága. Később magam is ugyanezt a példát szeretném átadni a majdani gyerekeimnek. Persze most még semmiképp sem akarok férjhez menni, és gyereket is csak 6-7 év múlva szeretnék."

 

Szabó Erika elárulta titkos vágyát: Két gyereket szeretne!

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Cikkek róla
Tévéműsor
17:20 Teresa
16:45 Úszó-Eb
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok: