2010. február 15., hétfő 18:30
Csak akkor jött rá, hogy semmit sem tud a világról, amikor bekerült a Barátok közt-be. Utólag azt mondja: itt vált felnőtt.
"Tildaként váltam felnőtté, a legtöbb szabályt ott tanultam meg - árulta el egy korábbi interjúban. - Amikor bekerültem a
Barátok közt-be, naiv vidéki kislány voltam, a fővárosban mindent a nulláról kellett kezdenem. Pedig korábban Dabason, tizenhét évesen, kedvező pozíciót vívtam ki magamnak az iskolában. Versenyekre jártam, díjakat kaptam, másként kezeltek, mint a többieket. Aztán bekerültem ebbe a közegbe, és rájöttem, hogy semmit sem tudok még a világról. Ráadásul hirtelen mindenki nevelni kezdett. Mit tudtam még akkor az emberi kapcsolatokról? Sok dolgot nem is értettem, ami körülöttem zajlott. Eleinte pokolian nehéz volt, sírtam is sokat. Utólag persze nagyon hálás vagyok minden kollégámnak, amiért végigcsinálták velem ezt az időszakot. Megkaptam a kis pofonjaimat az élettől, és helyrerázódtam."
 |
| Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence |
Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onAlexandra nyárra várja kisfiátElvitte a rák a kiváló énekest